Ha van állat a Földön, amelynek kifejezetten rossz a PR-ja, az a molylepke. A kamrában senki sem örül az aszalványmolyoknak, a ruhamoly pedig (Tineola bisselliella), amely eredetileg Közép-Afrikából származik, és csak a 18. században kezdte el rágni az európaiak télikabátjait, igazi közellenség. A molyok világa azonban ennél sokkal sokszínűbb és lenyűgözőbb – ezt bizonyítja Takács Attila entomológus legújabb hazai felfedezése, a frissen leírt törpezanót-zsákosmoly (Colephora cytisicolella) is.

A felfedezéshez szerencse és terepmunka is kellett. 2021 tavaszán Wolfgang Stark osztrák molykutató a Bécsi-medencében egy általa azonosítatlan zsákosmoly-példányt fogott be, két évvel később pedig Takács Lovasberény mellett, a Kazal-hegyen különös zsákokra bukkant a buglyos törpezanót (Chamaecytisus austriacus) levelein. Ha valaki azon törné a fejét, hogy mitől buglyos a buglyos törpezanót, rögtön segít az örök Czuczor-Fogarasi: a buglyos ugyanaz, mint a boglyos, tehát kócos, csomóba tekeredett, növényeknél pedig „mondják virágról, melynek szirmai tömöttek, öszvetorladozottak”. A törpét nem kell magyarázni, a törpe az törpe.

Bár hajlamosak vagyunk puszta háztartási kártevőként gondolni rájuk, a molyok a tápláléklánc központi szereplői, és kulcsfontosságú beporzók. Ökológiai jelentőségüket mi sem mutatja jobban, mint elképesztő fajgazdagságuk: a Földön minden kilencedik általunk ismert állatfaj a molylepkék (Microlepidoptera) alrendjébe tartozik.

A hagyományos módszer haszna

Takács Attila az ismeretlen zsákokat a laboratóriumban megvizsgálta, majd az átteleltetés után a zsákokból egy addig ismeretlen molylepkefaj egyedei keltek ki. A kutatók számos vizsgálat elvégzése után összerakták a képet: a két lelet ugyanahhoz az eddig ismeretlen taxonhoz tartozik. Összeállt a faj teljes leírásához szükséges biológiai profil, a lárvaállapotokon át a „hálózsáképítésig”.

Az új faj azonosítása komoly feladatot adott a szakembereknek, a lepke első ránézésre ugyanis a megtévesztésig hasonlít egy Dél-Olaszországban élő rokonához (Coleophora bruttia), amelyet azonban csak egyetlen példány alapján írt le Giorgio Baldizzone olasz entomológus. A lepkéről további részletek nem ismertek, DNS-vizsgálatot viszont végeztek rajta, ennek alapján pedig az újonnan felfedezett faj genomja szinte tökéletesen megfelelt a C. bruttiáénak. De akkor hogyan lehetséges, hogy mégis két külön fajról van szó?

Ha a kutatók csak a DNS-re hagyatkoztak volna, az új faj is rejtve maradt volna. A megoldást az integratív taxonómia jelentette, ami egyszerre veszi figyelembe a morfológiai, genetikai, ökológiai és viselkedési adatokat – mondta el kérdésünkre Takács. Alaposabb vizsgálat után ki is derült, hogy a C. cytiscolella a genetikai vizsgálatok ellenére mégiscsak külön fajnak számít: a lepkék ivarszervei egyértelmű, fajszintű eltéréseket mutatnak, ami egyúttal arra is utal, hogy a „régi” módszerek felett még nem járt el az idő. Takács szerint a mai rovarkutatók egyre kevesebb figyelmet fordítanak a morfológiai jegyekre, ezek nélkül pedig ez a zsákosmoly is ismeretlen maradt volna, így ez a kutatás az új faj felfedezésén túl a hagyományos vizsgálatok mellett is újabb érvnek számít.

Élet a levélben

A zsákosmolyok számos esetben egyetlen növényfajhoz kötődnek. A törpezanót-zsákosmoly is ide tartozik, mivel a lárvái kizárólag a buglyos törpezanóton élnek. A zsák igazi mérnöki teljesítmény: a moly nemcsak kirágja a leveleket, hanem ezekben is él, a tápnövényből kivágott darabokkal pedig folyamatosan bővíti a zsákját, ahogy növekszik.

A zsák kezdetben mindössze 1,5 milliméteres, mire viszont eljön a telelés ideje, a lárva már 6-7,5 milliméter hosszú levélpáncélban készül a tavaszi bábozódásra. A páncél nemcsak a ragadozóktól, hanem az időjárás viszontagságaitól is védi a lepkéket, amelyek áprilisban és májusban repülnek ki. Az apró, 11,5-15-5 milliméteres szárnyfesztávolságú rovarok sárgásbarnák-gesztenyebarnák, és jellegzetes fehér sáv díszíti őket.

Darazsak a zsákban

Miután Takács hazavitte a zsákokat, félig-meddig kellemetlen meglepetés érte: a várt molyokon kívül parazitoid darazsak is kikeltek belőlük, de öröm az ürömben, hogy ezeket első alkalommal sikerült megfigyelni Magyarországon. Ezek az állatok nem kötődnek olyan szigorúan a molyokhoz, mint ahogy a molyok a tápnövényhez: ha a méretük megfelelő, habozás nélkül belepetéznek bármilyen lepkehernyóba.

A nemzetközi együttműködés, amelynek köszönhetően sikeresen azonosították a törpezanót zsákosmolyt, nem állt meg ennél az egyetlen sikernél: az átfogó kutatásnak és terepmunkának köszönhetően még több új fajjal is bővült a hazai molyleltár. Új jövevényként – vagy felfedezésként – üdvözölhetjük így a Colephora santonicit, ami a törpezanót zsákosmolyhoz hasonlóan pannon endemikus fajnak számít, a Coleophora lessinicát, amely Európában őshonos, és dolomit- és mészkősziklagyepeken él, illetve a Coleophora gazellát, amely Törökországtól Oroszországig elterjedt, és amelynek az itteni az ismert legnyugatibb populációja.

Ez utóbbi faj sorsa rámutat a zsákosmolyok egyik legnagyobb problémájára is: ahol eltűnnek a tápnövények, ott bizony a moly sem marad meg, így ahol a legeltetés miatt nem nő a lepkék által kedvelt sziki üröm (Artemisia maritima), ott hiába is reménykednénk zsákosmolyokban, nem lesznek. Takácsnak, ahogy elmondta, ezzel is szembesülnie kellett a terepmunka során: ott, ahol az előző évben sokat ígérő zsákokat talált, a következő évben már semmit, a tehenek és a kecskék ugyanis elpusztították a tápnövényeket. Végül az entomológus egy tippet követve Csanádalberti mellett talált olyan növényeket, ahol meg tudtak telepedni a molyok.

Pannon bennszülött

A törpezanót-zsákosmoly jelen csak a Pannon Biogeográfiai Régióban ismert. Magyarországon eddig mintegy 12 lelőhelyét azonosították (többek között a Velencei-tó térségében, a Mezőföldön és a Bakonyban). A felfedezés bizonyítja, hogy a Kárpát-medence száraz gyepjei komplex és egyedülálló ökoszisztémák, amelyek megóvása kiemelten fontos, nemcsak a legeltetéstől, hanem egyébként is: amellett, hogy eddig ismeretlen fajoknak adhatnak otthont, a már leírt molyok lakhatása is veszélyben lehet.

És itt érdemes visszatérni a rossz PR-ra. Ahogy Takács elmondta, az ezt okozó élelmiszer- és aszalványmolyok, illetve a ruhamolyok kerülnek reflektorfénybe, ezekről többet is lehet hallani, de ez még semmi ahhoz képest, mint amit a molytársadalom tartogat. Érdekes, hogy a hagyományos morfológiai és viselkedéstani vizsgálatok valamennyi fényt derítettek rá, hogy honnan jött, hol tart és hová megy például a ruhamoly: a fajt nagy valószínűséggel Afrikából hurcolták be, ahol fészkekben vagy elhullott állatok tetemein szőrrel és tollal táplálkozott, de kiválóan érzi magát a ruhásszekrényben is, olyannyira, hogy szinte lehetetlen kiköltöztetni (az entomológus szerint az egyetlen megoldás a feromoncsapda és a kitartás). A terjedése többé-kevésbé nyomon követhető, mert sokan írták le, de egy-egy újonnan felfedezett faj esetében manapság ez már nem olyan egyszerű: a puszpángmolyról, a sövények istencsapásáról például csak annyit lehet tudni, hogy nagy valószínűséggel Kínából érkezett Hollandián keresztül Európába.

A most felfedezett fajok útját még ennél is nehezebben lehet nyomon követni, már csak azért is, mert még újdonságnak számítanak, nem okoznak károkat, ráadásul többjüket még csak most határozták meg külön fajként – így a régebb óta ismert C. gazelláról sem lehet tudni, hogyan keveredett Magyarország területére.

A gazella még csak hagyján: a törpezanóton tanyázó moly felfedezése arra is rávilágít, hogy egy sor olyan faj élhet Magyarország területén is, aminek még a létezéséről sem tudunk. Ezt a hiányt orvosolja Takács Attila, Lendvai Gábor, Bozsó Miklós, Jordán Sándor, Szabóky Csaba, Kőszegi Klaudia, Sramkó Gábor, Ignác Richter és Wolfgang Stark, akik Varga Zoltán iránymutatásával összefoglalták, amit a pannon molyokról tudni kell, és akiknek a magyar molytársadalom mérhetetlen hálával tartozik. Mint ahogy hálával tartoznak nekik azok a sziklai gyepek is, amelyek nélkül nem valósulhatott volna meg a C. gazella vendégszereplése sem.

Forrás