Az álmatlanságot az orvostudomány hosszú ideig más betegségek vagy zavarok kísérő jelenségének tekintette, leginkább a depresszió, a szorongás vagy a krónikus fájdalom egyik tünetének. Az elmúlt két évtized kutatásai azonban alapjaiban változtatták meg ezt a képet: a krónikus álmatlanság ma már önálló betegségnek számít, rá jellemző idegrendszeri mechanizmusokkal. Ennek nyomán új gyógyszercsoportok is megjelentek, amelyek célzottan az ébrenlét neurobiológiáját próbálják szabályozni, azonban egyes kutatások szerint ezekkel az újgenerációs altatókkal, az úgynevezett duális orexinreceptor-antagonistákkal (DORA-k) sincs minden rendben. Egy 2024-es tanulmányban 11 randomizált vizsgálat adatait összesítették, több mint 7700 beteg bevonásával, és azt találták, hogy a DORA-k alkalmazásával megnő bizonyos mellékhatások, különösen a nappali álmosságra és narkolepsziára emlékeztető tünetek kockázata.

Az inszomnia megítélésében a 2000-es évek hoztak fordulatot, amikor olyan klinikai bizonyítékok halmozódtak fel, amelyek rámutattak, hogy az álmatlanság megelőzheti vagy jóval túl is élheti az alapbetegséget, és különálló kezelése önmagában is jelentős javulást hozhat a beteg általános állapotában. Ma a nemzetközi egészségügyi szervezetek önálló zavarként tekintenek rá – a diagnózis feltétele, hogy a tünetek legalább hetente több éjszakán, legalább három hónapon át fennálljanak. Ez az átminősítés annak elismerése, hogy a tartós alvásprobléma nem csupán másodlagos kísérőtünet, hanem önmagában is súlyos, kezelést igénylő állapot.

A magyarok tizedét érinti

És nem is elhanyagolható jelenségről van szó: a Semmelweis Egyetem 2018-ban azt közölte, hogy a magyarok mintegy 10 százaléka szenved krónikus inszomniában. Ennek komoly következményei is lehetnek; egy 2025-ös kutatás szerint például a krónikus álmatlanságban szenvedőknél 40 százalékkal nagyobb a demencia vagy a kognitív képességek romlásának kockázata – a kutatók szerint ez nagyjából az agy 3,5 évnyi gyorsított öregedével egyenértékű változás.

Forrás