Háború, gyilkosságok, a francia felvilágosodás tudásvágya és zsenik egy hajón: a bougainvillea felfedezésének története olyan fordulatos, mint egy kalandregény, nem véletlen, hogy Passuth László Az édenkert az óceánban címmel történelmi regényt is írt Louis Antoine de Bougainville életéről és Tahiti újrafelfedezéséről. Ahogy Passuth is rámutat, Bougainville neve javarészt feledésbe merült, de az azonos nevű virágé, a bougainvilleáé (magyarul murvafürtnek vagy csillagfürtnek is hívják) nem: „nagyon sok ember számára ez az egyetlen fogalom tartotta fenn e kedves óceáni hajós emlékezetét”.

Az ember joggal hihetné, hogy a Bougainvillea nemzetség a felfedezőjéről vagy az első leírójáról kapta a nevét, de a helyzet ennél bonyolultabb. Bár Louis Antoine de Bougainville sokoldalú tehetség volt, a botanikához kevésbé értett: jogot és matematikát tanult a Sorbonne-on, ez utóbbiban elért érdemeiért (pontosabban: az integrálszámításról írott két könyvéért) pedig a brit Royal Society is a tagjai közé választotta. Ettől még nem lett felhőtlen a viszonya a britekkel: matematikai tanulmányait követően egy barátjával együtt katonának állt, és 1756-ban Kanadába utazott Montcalm márki szárnysegédjeként, és a gyarmati háborúkban harcolt, miközben folytatta matematikai tanulmányait is.

Haragvó Égbolt

A háború és a matematika mellett azért maradt ideje egy új hobbira is: szorgalmasan dokumentálta a franciabarát irokéz törzsek életét, akiket a rousseau-i „nemes vademberek” élő példáinak tekintett, és az antik görögökhöz hasonlított. „Ezek a vörösbőrúek nagyjából és egészében annyira hasonlatosak Homérosz görögjeihez, hogy típus szerint fellelhetem közöttü Akhilleuszt, Ajaxot, Odisszeuszt, Nesztort… Természetesen nem hiányzik a szép Brizeisz sem” – írta haza párizsi barátainak, akiknek azzal is eldicsekedett, hogy a törzs tagjai közé választották, tiszteletbeli irokéz lett, méghozzá a teknős nemzetségéből. Erre különösen büszke volt, a teknőst ugyanis az indiánok az ékesszólás és az intelligencia jelképének tartották (ezt megírta egy levélben akadémikus testvérének is, bár ekkor még nem tudhatta, hogy sok évvel később őt is a tagjai közé választja majd az akadémia, valószínűleg a teknőstől függetlenül). Indián nevet is kapott: az irokézek „Haragvó Égboltnak” hívták, a törzs tagjaként pedig indián feleséget is választhatott magának.

A duzzogó hajó

Bougainville jelentős katonai karriert futott be a francia hadseregben, de ez nem volt elég a győzelemhez: bár minden jelentős csatában megfordult, a háború elveszett, a botanika viszont gazdagabb lett egy újonnan leírt nemzetséggel: ha a franciák győznek, Bougainville talán sosem indul első franciaként körbehajózni a Földet.

Hazatérése utáni első, 1764-es expedíciója a felfedezetlen, lakatlan Falkland-szigetekre vezetett, majd visszatért Franciaországba, és engedélyt kért XV. Lajostól a világ körüli utazásra. Meg is kapta: a hajója, a La Boudeuse 1766-ban futott ki a franciaországi Nantes-ból, hogy a tervek szerint Rio de Janeiróban találkozzon a küldetés másik hajójával, az Étoile-lal. Passuth Bougainville hajóját Duzzogónak fordítja, ügyet sem vetve rá, hogy nőnemű (ennek csak később lesz jelentősége, már ha van egyáltalán), a hajó pedig a nevéhez híven viselkedett: miután elhagyta Nantes-ot, csakhamar kiderült róla, hogy nem bírná a világ körüli utat, ezért teljesen át kellett építeni, mielőtt újra útnak indulhattak volna.

Bár Bougainville az utazásáról írott kétkötetes művében azt írja, hogy az utazás az egész világ és a tudomány javát szolgálja majd, XV. Lajos pedig önzetlenül, az emberiség érdekeit szem előtt tartva támogatta az expedíciót, ez csak félig volt így. A La Boudeuse első útja diplomáciai út volt: Bougainville feladata az volt, hogy átadja az általa meghódított Falkland-szigeteket a spanyoloknak, a király pedig abban is reménykedett, hogy Franciaország új gyarmatokhoz és új természeti kincsekhez jut majd.

Commerson kisinasa

Az expedíció tudományos jelentősége ezzel együtt vitathatatlan volt, ennek megfelelően pedig hatalmas érdeklődés övezte: Passuth szerint a párizsi tudományos világ képviselői szabályosan megrohanták Bougainville-t, aki végül válogatott társaságot vitt magával a történésztől a térképészen át a botanikusig – a Bougainvillea történetének szempontjából ez utóbbi, az elismert természettudós, Philibert Commerson (akinek nevét a kortársak néha Commerçonnak írták), illetve az inasa, Jean Baré az érdekes szereplők, a történtek rekonstruálásához pedig az egyik hajóorvos, François Vivès naplója nyújt felbecsülhetetlen segítséget. Bougainville saját feljegyzései is fennmaradtak, de neki az út nagy részén nem volt ideje részletkérdésekkel törődni: az időjárás viszontagságai mellett a diplomáciai feszültségek kötötték le a figyelmét. Kisebbfajta csoda, hogy az expedíció során csak a legénység hét tagja veszítette életét, ami a korban hihetetlenül alacsony számnak számított; a bougainvillea szempontjából közülük két szereplő, a botanikus Commerson, illetve az Étoile papja, Buet atya neve az érdekes.

Commerson nem véletlenül ragaszkodott az inasa társaságához, Jean Baré ugyanis valójában nő volt (Jeanne), emellett a botanikus szeretője is (Szabó László nyelvész ezért is tartotta érdemesnek megemlíteni a hajó nőnemű voltát). A kor szokásai szerint aligha volt rosszabb ómen, mint nőt vinni a hajóra (ennél talán csak az volt a rosszabb, ha a tengerészek szélvihar közben álltak neki fütyülni), ezért amíg csak lehetett, titkolták az inas kilétét, mikor pedig fény derült a turpisságra, már késő volt, így Baré lett az első nő, aki körbehajózta a Földet. A kettejük kapcsolata csak részben indokolta, hogy Commerson felcsempéssze Barét a hajóra, Glynis Ridley írónő szerint ugyanis Baré felbecsülhetetlen szakmai segítséget is nyújtott a botanikusnak, sőt, ő volt az is, aki felfigyelt Brazíliában a bougainvillea színes virágaira (amelyek valójában nem virágok, hanem fellevelek).

Commerson és Baré valamikor az 1760-as években találkoztak, a nő ekkor került szolgálóként a botanikus párizsi lakásába. Ridley szerint Baré a Loire völgyében nőtt fel, paraszti családban, méghozzá füvesasszonyként – és a szerző szerint éppenséggel ez nyűgözte le benne a botanikust, aki felismerte, hogy az írni-olvasni nem tudó asszony mekkora gyakorlati segítséget nyújthat neki a munkájában. Ez ugyan nem számított gyakorinak, de nem is volt példa nélküli: Ridley több olyan nagy tekintélyű botanikust is említ a tizenhatodik századtól kezdve, akik bevallottan támaszkodtak az egyszerű parasztasszonyok megfigyeléseire, de ők inkább a szabályt erősítő kivételnek számítottak. Akárhogy is, Commerson magához vette a nála 12 évvel fiatalabb Barét, magával vitte a párizsi botanikus kertbe, végül pedig felcsempészte az Étoile-ra is.

Bouet atya halott

Az Étoile és a La Boudeuse 1768-ban kötött ki Brazíliában. Ridley a tisztesség kedvéért három embert gyanúsít meg a bougainvillea felfedezésével: magát Bougainville-t, Commersont és Barét. Bougainville, bár valószínűleg nem bánta volna, ha sétálhat a szárazföldön, nem ért rá virágot szedni: egyrészt rájött, hogy az Étoile élelmiszerkészletei nem tartanak ki addig, míg számított rá, másrészt a hajó legénységének egyik tagját meggyilkolták a riói kikötőben, kapitány pedig ebben az ügyben is vizsgálódott.

Az áldozat az Étoile papja, Bouet atya volt, akit dokkmunkások vertek agyon; Commerson naplójában a pontos részletekre nem tért ki, de azt leírta, hogy az atya nem vetette meg az italt, és gyanúsan sok időt töltött a hajó másodtisztjének, egy bizonyos Constantinnak a társaságában italozva a kikötői kocsmákban, a támadást pedig valószínűleg kettejük jó viszonya váltotta ki a munkásokból (a botanikus szerint hasonló incidens érhette volna a papot akár Párizsban is). A portugál hatóságok nem voltak hajlandóak a homofób támadás miatt nyomozást indítani, és minden eszközzel éreztették a hajók legénységével, hogy nem látják szívesen a franciákat – valószínűleg Bougainville-nek így kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a helyi növényvilágot tanulmányozza, sőt, hivatalosan meg is tiltotta, hogy az expedíció tagjai elcsatangoljanak az erdőbe.

Ez a tiltás persze inkább formális volt: a küldetés egyik célja éppenséggel az volt, hogy mezőgazdaságilag jól hasznosítható növényfajokat találjanak, nem véletlen, hogy a végére a botanikus körülbelül 160 frissen leírt fajt mutathatott volna be Párizsban, ha nem hal meg útközben Batáviában. A leírások és a begyűjtött példányok ettől még persze megmaradtak.

Ridley szerint az sem valószínű, hogy Commerson gyűjtötte volna a végül Párizsba és a világ minden tájára eljutó dísznövény példányait: az egyik hajóorvos feljegyzéseiből kiderül, hogy alig állt a lábán, mert fekélyek kínozták. Állapota olyan súlyos volt, hogy Vivès, az orvos szerint nem volt más hátra, mint az amputáció – ezt Commerson ugyan fenntartásokkal fogadta, mivel a hajóorvossal gyűlölték egymást, és a botanikus meg volt róla győződve, hogy a másik az életére tör, és miután maga is kapott orvosi képzést, a doktor diagnózisát sem fogadta el. Annyira azért képes volt, hogy eljusson a szárazföldig, de erdőt járni már nem tudott: Baréra hárult a feladat, hogy Európában ismeretlen növényeket gyűjtsön.

Fűben-fában orvosság

Ridley szerint hiába tartjuk most már dísznövénynek a bougainvilleát, Baré nem azért tartotta érdekesnek, mert szép: természetes élőhelyén örökzöld, a termései pedig a zöldbabra hasonlítanak, ezért azt feltételezte, hogy a növénynek mezőgazdasági haszna is lehet. Mint kiderült, ebben tévedett (bár több kutatás is alátámasztja a növény gyógyhatását, amiről a dél-amerikai bennszülöttek már évszázadok óta tudtak), Baré élő és preparált példányokat is felvitt a hajóra. Nemcsak neki köszönhető, hogy a növény az egész világon elterjedt Görögországtól Észak-Amerikán át a trópusokig: Bougainville expedíciója után lassan sikerült mind a 16 alapfajt megismernie a tudománynak, amelyekből azóta több száz változatot hoztak létre a kertészek.

Baré a növény gyógyhatásában is bízott, azt remélte, hogy a láz- és fájdalomcsillapító főzet enyhítheti a szeretőjének a kínjait – mint kiderült, ebben is tévedett, de a botanikus elég sokat ígérőnek tartotta a növényeket úgy is, hogy nem segítettek a baján. Nem mintha nem bízott volna benne: a naplójában is arról írt, hogy a magokból és levelekből készült főzet meggyógyítja a lábát, de közben arról is rendelkezett, hogy tegyenek félre magokat a francia melegházak számára is – ha élelmiszernek nem is jó, bízott benne, hogy dísznövényként majd kelendő lesz. A Bougainvillea spectabilis, az a faj, amit Baré Brazíliában gyűjtött, a nagy utazás végén megérkezett a francia botanikus kertekbe, Commerson pedig a meghatározásakor a nemzetséget Bougainville tengernagyról nevezte el – a faj így is került be 1799-ben Carl von Linné taxonómiai jegyzékébe, ami azért is érdekes, mert a svéd botanikus szerint nemzetségneveket csak növényészekről lett volna szabad elnevezni, nem politikusokról, katonákról vagy szentekről – és bár Bougainville szent biztosan nem volt, botanikus még annyira sem. Ennek ellenére megtartotta a nevet, talán azért is, mert maga is ismerte Commersont, akit mediterrán növények leírásával bízott meg.

Baré, ahogy Ridley is felhívja rá a figyelmet, nem kapta meg a kellő elismerést a felfedezéséért (vagy felfedezéseiért: valószínűleg Commerson segítőtársaként, amikor a botanikus már nehezen mozgott, nem ez volt az egyetlen általa felfedezett példány), de ez nem is csoda, és nem is feltétlenül a tudomány hímsovinizmusáról árulkodik: miután írni, olvasni és rajzolni sem tudott, aligha várhatta volna el tőle bárki, hogy megadjon egy fajleírást, a brazil bougainvillea első részletes akvarell-ábrázolását sem ennek az expedíciónak, hanem Cook kapitány egy évvel későbbi riói látogatásának köszönhetjük.

A nagy leleplezés és a tomboló szifilisz

Végül igaza lett a hajódoktornak: Commerson fekélye később végzetesnek bizonyult, de Baré már hamarabb lelepleződött. Miután Bougainville parancsba adta, hogy senki sem indulhat felfedezőútra Brazíliában a portugálokkal való feszült viszony miatt, a botanikusnak valahogy számot kellett adnia róla, hogy hogyan jutott a növényhez, amivel a lábát kezelték. Arra hivatkozott, hogy sántán nem is tudott volna hozzájutni a kúszónövényhez, de az asszisztense igen: amikor a parancsnok kivallatta az inast, fény derült arra is, hogy valójában nő – de arra is, hogy az expedíció botanikusának felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt, és nincs senki, aki helyettesítetné.

Bougainville emiatt – és amiatt is, mert nem akarta Barét a portugáloknál kirakni – szemet hunyt a szabálysértés felett, amire a legénység csak valamivel később, Tahiti felfedezésekor jött rá. Mint kiderült, nem az expedíció volt az első, ami elérte Tahitit: megelőzte őket egy brit felfedező, Samuel Wallis, aki már korábban partra szállt a szigeten, később Passuth szerint az expedíció legénysége őket okolta azért, hogy a legtöbbjük a partra szállás során elkapta a szifiliszt (James Cook később pedig pont a franciákat okolta a franciakór elterjesztéséért, de ebben nincs semmi új, ugyanez a betegség futott még hindu, muszlim, német és keresztény kór néven is, attól függően, hogy melyik nép kit hibáztatott érte). Passuth szerint egyébként elképzelhető az is, hogy egy korábban kikötött bálnavadászhajó legénysége hurcolta be a kórt a szigetre, de az is, hogy valami olyan bőrbetegség lehetett, amire a helyiek már immunisak voltak, az európaiak viszont nem.

Haragvó Égbolt, az akadémikus

Commerson 1773-ban halt meg. Tervezett könyvét az utazásról sosem volt módjában megírni, a jegyzetei viszont néhány kivételtől eltekintve fennmaradtak, és Johann Reinhold Forster botanikus, aki James Cookot kísérte el az útjára, később egy nemzetséget (Commersonia) nevezett el róla. Baré számított Commerson örökösének, szeretője halála után azonban megházasodott, egy francia tüzértiszthez ment hozzá, megözvegyülése után úgy rendelkezett, hogy a vagyona a botanikus leszármazottaira szálljon – nem volt sok, és hiába volt közös gyermekük, őt lelencházba adták, Commerson pedig sosem vette volna a maga nevére. Bougainville a hazatérése után megpróbálta meggyőzni a királyt, hogy küldjék el felfedezni az Északi-sarkot, de nem járt sikerrel, cserébe viszont (úgy is, mint tiszteletbeli irokéz teknőst) 1787-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé választották. A nevét a nemzetségen kívül számos földrajzi helyszín is őrzi, ezek közül az ő nevét viselő, a Salamon-szigetekhez tartozó Bougainville éppen mostanában készül függetlenedni több évnyi véres polgárháború után.

A bougainvillea (mint nemzetség: Bougainvillea, magyarul csillagfürt) pedig köszöni, jól van: a hajósok mindenütt elterjesztették, ahol a melegkedvelő növény jól érzi magát, sőt még ott is, ahol nem: a dísznövényeknek 300-nál is több fajtája van, a nemzetséghez tartozó 14 (mások szerint 18) alapfaj gyógyászati felhasználásával pedig a mai napig kísérleteznek, a nemesítők pedig minél ellenállóbb és színesebb fajták létrehozatalán fáradoznak.

Forrás