Nemcsak a politikusoknak, a Fidesz kultúrharcos ikonjainak is új időszak jön

Hivatalosan is vége van a Fidesz 16 éven át tartó regnálásának. Mostantól nemcsak a leköszönt kormánypárt politikusaiból és megmondóembereiből kapunk kevesebbet, hanem a Fidesz által tudatosan kiépített kulturális elit oszlopos tagjaiból is. A teljesség igénye nélkül emlékbe összeszedtük egy csokorba az exrendszer legkedvesebb alkotóit.

Képzőművészet

Szőke Gábor Miklós szobrász először a Fradi-stadion előtt golyómarkoló fémsassal dobta be magát a köztudatba. A NER kedvenc plasztikusa nemsemmi megrendeléseket kapott az évek során. A közpénzszivattyú 2017-es vizes világbajnokságra hét óriási köztéri faszobrot készített (ebből egy kísértetiesen hasonlított egy másik, már létező alkotásra), az MNB 667 millióért rendelt tőle 3 művet, a Postapalota csodaszarvasa és suhanó aranyvonata pedig 326,5 millióba fájt. Neki köszönhetjük a Semjén-féle vadászati világkiállítás 10 tonnás agancskapuját, gazdagabb lett miatta a Honvédelmi Minisztérium 4 turulszoborral, ezeket a művész 90 millióból tudta kihozni.

A párját ritkító gigamegbízásokról Szőke azt nyilatkozta a HVG-nek: „a műalkotásoknak van ára, amit nem kell szégyellni”.

Többször is írtunk tavaly Vészabó Noémi festőről, akit a Munkácsy-díj botrányhőseként ismerhet a nyilvánosság. Vészabó képei egy vattacukros stand tövében pingáló vásári árus színvonalát simán hozza, 2025-ben mégis megkapta a magyar művészeti élet egyik legrangosabb kinevezését. Nem meglepő, hogy a festőnő a kinevezés előtt nem is szerepelt a szakmai szervezetek által előterjesztett művészek között. Mi több, számos zsűritag kifejezetten tiltakozott a szemet szúróan pocsék artist kitüntetése ellen, majd díjazása miatt a teljes Munkácsy-bizottság lemondott.

Vészabó politikai beágyazottságára rövidesen fényt derített a hazai sajtó: az alkotó több körben Schmidt Máriával pózolt fotókon, 2021-ben a 24.hu videózta le, ahogy akkori férjével, Dézsy Zoltán filmessel visz egy becsomagolt festményt Kötcsén. A lap kérdésére Vészabó azt mondta, hogy „miniszterelnök úrnak egy festményt hoztam, festőművész vagyok”. Hankó Balázs kulturális miniszter újra és újra bevédte Vészabót, államtitkára, Zsigó Róbert azt is elárulta, 2018 óta minden évben előterjesztették Munkácsy-díjra a giccsfestőt. Később kiderült, hogy a Hankó édesapja által felügyelt kiadó évek óta patronálta Noémit. Ha csak egy képet emelhetnék ki Vészabótól, ennek a csillogó szemű, fénylő ajkú úriembernek a portréja lenne az:

Film

Folytassuk is a sort Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas rendezővel, az Elment az öszöd megálmodójával. Az 5 milliós állami támogatásból készült, Gyurcsány Ferenc börtönben töltött napjairól szóló filmet aznap mutatták be, amikor a 444 elindult. Dézsy mostanában is felbukkant a hírekben, ő volt a főszerkesztője annak az objectiv.hu oldalnak, ahol Magyar Péter szerint az őt lejárató hangfelvételeket akarták sorra kihozni. Dézsy Hadházy mintájára kísérletezett hídfoglalással is, április 17-én 4 napra stoppolta le az Erzsébet hidat egy „tízezreket megmozgató tömegdemonstráció” miatt. Az akció jelmondata „Visszaszerezzük Erzsébetet!” volt, célja valószínűleg annyiban merült ki, hogy Hadházy Ákos és ellenzéki szabadcsapatai addig se lehetnek ott. Az elmúlt 16 év mozgóképes nyertese azonban közel sem Vészabó exférje, hanem a történelmi ihletésű szirupfilmek nagyágyúja: Rákay Philip.


Forrás

Érdekességek

McMaster plans to call special session to redraw South Carolina House map

Káoszba fulladt az új Swatch órák megjelenése: a tömegjelenetek és verekedések miatt több bolt be is zárt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.15Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 06:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 06:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.45Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 06:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 06:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »