Három magyar kézissel, kilencgólos előnyről bukta el az EL-döntőt a Thüringer HC

Akkora volt az érdeklődés a finálé iránt Burgundia tartomány székhelyén, hogy jó néhány nézőnek nem jutott ülőhely a Jean Michel Geoffroy Sportpalotában. A körülbelül 3500 néző előtt rendezett mérkőzés alaphangját Szabó Anna adta meg egy bravúros labdamentéssel és két góllal.



Laura Kuske védéseire alapozva 8-2-re ellépett a címvédő, ezért a Dijon a 13. percben időt kért. Az esztergomi szurkolók által is bíztatott németek kiválóan felkészültek ellenfelük gyors játékstílusából, és nagyszerűen hatástalanították azt. Faragó Luca is góllal mutatkozott be a becserélése után, de csapata 12-3-as állásnál fejsérülés miatt elveszítette japán irányítóját, Aizava Nacukit, aki helyett Kuczora Csenge érkezett.

A Thüringer kilenc góllal vezetett a szünetben, Kuske 62,5 százalékos hatékonysággal védett az első félidőben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

JDA HANDBALL (@jdadijonhand) által megosztott bejegyzés

Két 5-0-s sorozat döntött

A második felvonást elsöprő játékkal, óriási lendülettel és egy 5-0-s sorozattal kezdte a Dijon, és bár 16-12-nél a Thüringert 2010 óta irányító Herbert Müller időt kért, ám Manuella Dos Reis védéseire alapozva, villámgyors ellentámadásokkal tovább csökkentették hátrányukat a franciák.

A 44. percben 18-16 volt az állás, egy újabb 5-0-s dijoni sorozat végén pedig 23-21-re már a hazaiak vezettek. Ekkor még csaknem hét perc volt hátra, de a hajrá nem hozott fordulatot: a Jeanne d’Arc nevét viselő francia csapat otthon tartotta a trófeát.

Nina Dury kilenc, Adriana Holejová öt találattal, Manuella Dos Reis 13 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Johanna Reichert nyolcszor talált be, Szabó három, Faragó és Kuczora két-két góllal zárt, Kuskénak pedig 11 védése volt.

A nők második számú európai kupasorozatában továbbra is csak egy klub, az 1995-ben és 1996-ban győztes Debrecen tudta megvédeni címét.

Kézilabda, Európa Liga, nők, döntő

JDA Bourgogne Dijon HB (francia) – Thüringer HC (német) 29-25 (6-15)

 

a 3. helyért:
Viborg HK (dán) – MOL Esztergom 35-30 (19-13)

Kapcsolódó
EL: sokat hibáztak, nem volt esélyük a bronzmeccsen az Esztergom kéziseinek

Elek Gábor csapata öt góllal kikapott a Viborgtól a helyosztón.

The post Három magyar kézissel, kilencgólos előnyről bukta el az EL-döntőt a Thüringer HC first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár

Az idei év egyik legjobb tinifilmje egy videójáték

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.9Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 11:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.12Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 11:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »