Kami Rita 32. alkalommal is felmászott a Mount Everest csúcsára

Harminckettedjére is feljutott a Mount Everest csúcsára Kami Rita Sherpa nepáli magashegyi vezető, tovább javítva saját világrekordját a világ legmagasabb hegyének megmászásában.

A nepáli turisztikai minisztérium tájékoztatása szerint az 56 éves hegyivezető serpa helyi idő szerint 10:12-kor érte el a 8848,86 méter magas csúcsot egy nemzetközi expedíció vezetőjeként. Kami Rita először 1994-ben mászta meg a Mount Everestet, és azóta szinte minden évben eljutott a csúcsra, egyes években két alkalommal is.

A hegymászó a Himalája térségében fekvő Thame faluban született, ugyanott, ahonnan Tendzing Norgaj is származott. Norgaj az új-zélandi Edmund Hillaryvel együtt 1953-ban elsőként jutott fel a Mount Everestre.

A női rekordot ugyancsak tovább javította Lhakpa Sherpa, aki vasárnap tizenegyedik alkalommal érte el a csúcsot. Az 52 éves hegymászónő – akit gyakran a „hegyek királynőjeként” emlegetnek – először 2000-ben jutott fel a Mount Everestre.

A nepáli hatóságok közlése szerint az idei tavaszi mászószezonra rekordszámú, 492 mászóengedélyt adtak ki külföldi hegymászóknak. A szezonban eddig már több mint száz sikeres csúcstámadást regisztráltak, egyedül vasárnap mintegy hetvenen hódították meg a csúcsot.

Az expedíciós társaságok szerint a forgalom növekedéséhez hozzájárult, hogy a kínai hatóságok korlátozásokat vezettek be a tibeti oldalon, miközben a kedvezőtlen időjárási és jégviszonyok leszűkítették a biztonságos mászóidőszakot.

A serpák – a Nepál himalájai régiójában élő népcsoport tagjai – kulcsszerepet töltenek be a kereskedelmi hegymászó expedíciókban magashegyi vezetőként és teherhordóként. A hegymászóturizmus továbbra is jelentős bevételi forrást jelent Nepálnak. Az ország nemrég 11 ezerről 15 ezer dollárra emelte a Mount Everest megmászásához szükséges engedély díját a külföldi mászók számára. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Dróntámadás okozott tüzet egy atomerőmű közelében az Arab Emírségekben

Pokoli felhőszakadás mosta el Baját, 64,5 mm eső esett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.6Ft
18 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 13:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 13:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.56Ft
18 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 May 2026 13:35 UTC
Latest change: 18 May 2026 13:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »