
Ismét bebizonyosodott, hogy a szőlő valódi szuperélelmiszer: napi három adag szőlő csodákat művel a bőrrel, de hogy pontosan mekkora csodákat, az függ az egyéntől is – mindenesetre a Nyugat-új-angliai Egyetem egy friss kutatása szerint az biztos, hogy eltérő mértékben, de mindenkinek jót tesz.
A kutatásban a szőlőfogyasztás bőrre gyakorolt hatását vizsgálták, de John M. Pezzuto, az eredményeket összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint majdnem biztosra vehető, hogy a szőlő által kiváltott genetikai válaszok a test egyéb szerveire is pozitív hatást gyakorolnak, így például az izmokra, a máj szöveteire, a vesére vagy az agyra is.
A kísérletben 28 önkéntes vett részt, akik két héten keresztül minden nap szőlőt fogyasztottak (a gyümölcsöt a Kaliforniai Csemegeszőlőtanács biztosította a számukra). A résztvevőktől ezek után bőrmintát vettek, és megvizsgálták, hogy milyen genetikai változások következtek be a szövetben a szőlőmaraton előtti állapotokhoz képest.
Csodaszőlő
Valamilyen mértékű változást mindenkinél észleltek: mint kiderült, a szőlő fokozza a keratinizációt, ezzel pedig megnöveli a bőr ellenállóképességét is. Miután a résztvevőket gyenge UV-fénynek tették ki, megismételték a vizsgálatot, és arra jutottak, hogy a szőlőevés már magában is jót tesz a bőrnek, de ha sugárzás éri, még erősebb genetikai választ vált ki. A válasz nem mindenkinél volt azonos mértékű, de a kísérlet szőlőevő részvevőinek bőre 30-50 százalékkal ellenállóbb lett az UV-sugárzással szemben, mint a szőlőtleneknek. A kutatók megvizsgálták a résztvevők malondialdehid-szintjét is: ezzel mérik az oxidatív stressz szintjét. Mint kiderült, a szőlő ennek a vegyületnek a szintjét is csökkentette, amiből a kutatók arra következtettek, hogy az oxidatív stressz mértékét is csökkenti.
Pezzuto szerint a kutatás a szőlő nagyszerűségén arra is rámutat, hogy milyen fontos szerepet játszik a test működésében az egészséges táplálkozás – aminek egyre nagyobb piaca van, de nem minden esetben bizonyított, hogy az egészségesnek hirdetett készítmények valóban azok is. Az egyik ilyen népszerű készítmény a rezvaratrol, ami természetes módon a szőlőben és bogyós gyümölcsökben található – erről legalább kiderült, hogy a gyümölcsben és kivonatként is működőképes.







