Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal

A már kiesett Burney ellen az Arsenal egyből támadólag lépett fel, és az első negyedóra végén egészen közel járt a gólhoz, ám Trossard lövésénél a jobb kapufa kisegítette a vendégeket.

A 34. percben Saka került a földre egy beadásnál Pires szorításában, az Arsenalnál mindenki tizenegyest akart, ám Paul Tierney bírónak nem szóltak rá a fülére a VAR-szobából, hogy ugyan menjen már ki a monitorhoz megnézni az esetet. Sokáig azonban nem kellett bosszankodniuk a londoniaknak, mert a 37. percben Saka szöglete után Havertz fejelt a Burnley kapujába.

Ez volt a 19. idei bajnoki, amelyen az Arsenal pontrúgásból szerzett gólt (a tizenegyeseket nem számolva), ez pedig rekordbeállítás.

Saka Arsenal-legendák nyomában

Saka Thierry Henry és Dennis Bergkamp után a harmadik Arsenal-játékos lett, aki gólból és asszisztból is eljutott legalább ötvenig a Premier League-ben. A félidő végén majdnem növelni tudta a góljai számát az angol válogatott szélső, ám látványos csavarása végül nem akadt be a kapu jobb oldalába.

Az elmúlt 27 bajnokijából mindössze egyet megnyerő Burnley bátrabb stílusra váltott a fordulás után, igaz, ez nem volt nehéz, mert az elsőben szinte semmit nem mutatott. Rayának, az Arsenal kapusának azért bravúrt nem kellett bemutatnia, igaz, az Arsenal sem vezetett félelmetes rohamokat, hogy egy második góllal lezárja a meccset.

Havertz megúszott egy pirosat?

A 67. perben Havertz csúszott rá Ugochukwu vádlijára, a VAR visszanézte az esetet, és végül érvényben maradt a Tierney által kiosztott sárga lap – de láttunk már ilyenért pirosat is.

A bíró hét perc hosszabbítást rendelt el, de végül még két és fél percet ráhúzott, aztán jöhetett a felszabadult ordítás az Emirates közönségétől, mert ezzel a győzelemmel az Arsenal szinte már fogja a trófeát. Ha a Manchester City kedden nem nyer Tóth Alex csapata, a Bournemouth ellen, akkor 2004 után először nyeri meg a PL-t az Arsenal.

Premier League, 37. forduló:

Arsenal – Burnley 1-0 (1-0)

 

vasárnap játszották:
Brentford – Crystal Palace 2-2 (1-1)
Everton – Sunderland 1-3 (1-0)
Leeds United – Brighton 1-0 (0-0)
Wolverhampton Wonderers – Fulham 1-1 (1-1)
Newcastle United – West Ham United 3-1 (2-0)
Manchester United – Nottingham Forest 3-2 (1-0)

 

pénteken játszották:
Aston Villa – Liverpool 4-2 (1-0)

 

kedden játsszák:
Bournemouth – Manchester City 20.30
Chelsea – Tottenham Hotspur 21.15

 

A tabella:
1. Arsenal 37 25 7 5 69-26 82
2. Manchester City 36 23 8 5 75-32 77
3. Manchester United 37 19 11 7 66-50 68
4. Aston Villa 37 18 8 11 54-48 62
5. Liverpool 37 17 8 12 62-52 59
6. Bournemouth 36 13 16 7 56-52 55
7. Brighton 37 14 11 12 52-43 53
8. Brentford 37 14 10 13 54-51 52
9. Sunderland 37 13 12 12 40-47 51
10. Chelsea 36 13 10 13 55-49 49
11. Newcastle United 37 14 7 16 53-53 49
12. Everton 37 13 10 14 47-49 49
13. Fulham 37 14 7 16 45-51 49
14. Leeds United 37 11 14 12 49-53 47
15. Crystal Palace 37 11 12 14 40-49 45
16. Nottingham Forest 37 11 10 16 47-50 43
17. Tottenham Hotspur 36 9 11 16 46-55 38
18. West Ham United 37 9 9 19 43-65 36
19. Burnley 37 4 9 24 37-74 21
20. Wolverhampton Wanderers 37 3 10 24 26-67 19

The post Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ha biztos megélhetés és emberléptékű mindennapok, akkor Mezőkövesd!

Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.56Ft
19 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 12:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 12:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.21Ft
19 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 12:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 12:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »