A csernobili vadállatok köszönik szépen, jól vannak

Negyven évvel a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája után a csernobili 30 km-es zónában az élet nem állt meg, sőt az emberek által elhagyott, erősen sugárszennyezett terület valóságos vadvilági paradicsommá alakult.

Svitlana Kudrenko ökológus, a freiburgi Albert Ludwig Egyetem kutatója és csapata 2020–2021-ben vadkamerákat telepített Észak-Ukrajna mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi területére – a csernobili rezervátumra, négy közeli természetvédelmi területre, két természeti parkra és a környező, védelem alatt nem álló övezetekre. Ezeken a területeken összesen 13 nagyvadfaj jelenlétét dokumentálták, köztük Przsevalszkij-lovakat, jávorszarvasokat, eurázsiai hiúzokat, farkasokat, barna medvéket és vaddisznókat.

A kutatók azt találták, hogy az állatfajok sokfélesége, előfordulási sűrűsége és detektálási gyakorisága messze a legmagasabb a 30 km-es zóna és a szomszédos Drevljanszki Természetvédelmi Terület által alkotott összefüggő területen. Ez a két védett terület az egyetlen, amelyik egymással közvetlen kapcsolatban áll, és úgy tűnik, ez elegendően nagy, összefüggő élőhelyet biztosít ahhoz, hogy akár a legtöbb területet igénylő nagyvadak is hosszú távon fennmaradhassanak.

A kutatók különösen érdekes megfigyelést tettek a jávorszarvasokkal kapcsolatban: ezek az állatok rendkívül érzékenyek az emberi jelenlétre, és a területre belépő kutatók nyomán szinte azonnal csökkent az előfordulásuk. Ebből az is leszűrhető, hogy nem a sugárzás hiánya, hanem az emberek hiánya az, ami igazán számít. A vizsgálat szándékosan nem foglalkozott a radioaktivitás esetleges élettani hatásaival, célja kizárólag annak feltérképezése volt, hogy mi történik, ha az ember kivonul egy területről, és a természet visszaveheti azt.

Az eredmények erős érvet szolgáltatnak a természetvédelmi területek fenntartása és bővítése mellett: ahol az emberek zavaró jelenléte minimálisra csökken és a védett területek összefüggő hálózatot alkotnak, az élővilág még a legellenségesebb körülmények között is képes talpra állni. A kutatás folytatása egyelőre várat magára, a 2022-es orosz invázió óta ugyanis a területet még nehezebb megközelíteni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

GKI: A kormány előtt álló egyik legfontosabb kihívás az uniós rangsor végén kullogó magyar bérek felzárkóztatása

Először született egészséges gyermek Magyarországon úgy, hogy az embrióból kiszűrték a súlyos SMA betegséget

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.4Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 11:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 11:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.44Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 11:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 11:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »