Először született egészséges gyermek Magyarországon úgy, hogy az embrióból kiszűrték a súlyos SMA betegséget

Egészségesen jött világra és jó állapotban van az a kisfiú, aki a Semmelweis Egyetemen végzett lombikkezelés eredményeként fogant, és akinél már embriókorban kizárták a családban öröklődő SMA (gerinceredetű izomsorvadás) betegség kockázatát.

A beavatkozás során úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálatot alkalmaztak, amely lehetővé teszi, hogy a szakemberek még a beültetés előtt megvizsgálják az embriókat, és kiválasszák azokat, amelyek nem hordozzák az ismert genetikai eltérést. A módszer tavaly vált elérhetővé a Semmelweis Egyetemen, elsőként a hazai orvosegyetemek közül, és ez az első olyan magyarországi eset, amikor teljes egészében állami ellátás keretében született egészséges gyermek ennek az eljárásnak a segítségével.

A kisfiú édesanyja elmondta: első gyermeküknél 6 hónapos korban diagnosztizálták az SMA betegséget, ekkor derült ki, hogy mindkét szülő hordozza azt a genetikai eltérést, amely együttesen 25 százalékos eséllyel okozhatja a kórképet a születendő gyermeknél. A család ezért a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött, amelyet genetikai tanácsadás előzött meg. A megtermékenyített petesejtekből fejlődő preembriókat még a beültetés előtt genetikai vizsgálatnak vetették alá, így sikerült elkerülni az SMA öröklődését.

A szakemberek szerint a preimplantációs genetikai vizsgálat számos súlyos örökletes betegség, köztük a cisztás fibrózis, a Huntington-kór vagy egyes kromoszóma-rendellenességek kiszűrésére is alkalmas. A preimplantációs genetikai vizsgálatot felügyelő biológus, Kósa János kiemelte: a DNS-vizsgálat már az ötnapos preembrióknál elvégezhető, így még a beültetés előtt megállapítható, hogy érintettek-e az adott genetikai betegségben. Beke Artúr klinikai genetikus hozzátette: a lombikprogram során kizárólag az egészséges embriók kerülnek visszaültetésre, jelentősen növelve ezzel az egészséges gyermek születésének esélyét.

A kisfiú, Csongor és édesanyja jól vannak, egy héttel ezelőtt hagyhatták el a klinikát.


Forrás

Érdekességek

A csernobili vadállatok köszönik szépen, jól vannak

Emeli a „vérdíjat" a Ryanair – még nagyobb bónuszt fizet a túlméretezett kézipoggyász kiszúrásáért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.4Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 11:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 11:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.44Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 11:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 11:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »