Úgy lett bajnok az Arsenal, hogy pályára sem kellett lépnie

Egy fordulóval a Premier League vége előtt biztossá vált, hogy a 2003-04-es szezon után ismét az Arsenal lett az angol futballbajnok.

Ehhez pályára sem kellett lépniük. Az Arsenalt üldöző Manchester City ugyanis 1-1-et játszott Bournemouth-ban, így az utolsó forduló előtt behozhatatlan az Arsenal előnye.

Mikel Arteta csapata a 7. fordulótól vezette a bajnokságot, tavasszal mégis úgy tűnt, hogy ismét lemarad az első helyről. Zsinórban két vereséget szenvedett a Premier League-ben, köztük a nagy rivális Manchester Citytől is kikapott. Sorsuk már nem a saját kezükben volt. Ráadásul a Ligakupa döntőjében is nyert az idén távozó Josep Guardiola csapata. Az FA-kupában a másodosztályú Southampton verte meg az Arsenalt.

Innen álltak fel a londoniak.

A kudarcok sorozata után a bajnokságban zsinórban négyszer nyertek, sokszor nézhetetlen meccseken, szögletek utáni birkózásokból gólt szerezve. Ez a klub szimpatizánsait nem különösebben zavarta, megszerezték a 14. angol bajnoki címüket. Náluk több első helye csak a Liverpoolnak és a Manchester Unitednek van (20-20). (Gondolták volna, hogy ezen a listán az elmúlt harmincvalahány évben gyöngélkedő Everton az ötödik 9 elsőséggel?)

Az Arsenalnak még nem ér véget a szezon, vár rá egy BL-döntő május 30-án Budapesten a Paris SG ellen.


Forrás

Érdekességek

Magyarország kiütötte Nagy-Britanniát a jégkorong-világbajnokságon, ezzel nagyon nagy lépést tett az elitben maradás felé

Szoboszlai Dominikék milliárdokat keresnek Angliában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.67Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 17:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 17:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.44Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 17:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 17:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »