Tusk Magyar Péternek: „Minden, ami jó, Budapesten indult újra”

„Minden, ami jó Európában, Gdańskban kezdődött, és minden, ami jó Európában, nemrégiben Budapesten indult újra” – mondtat Donald Tusk lengyel miniszterelnök Magyar Péternek Gdańskban, a Szolidaritás szülővárosában. Magyar a balti-tengeri városban zárta kétnapos lengyelországi útját, az első hivatalos külföldi látogatását miniszterelnökként.

Bár Magyar az őt kísérő miniszterekkel demonstratíve vonattal utazott Budapestről Varsóba, a lengyel fővárosból már Tuskkal együtt repülővel ment a bő 300 kilométerre lévő Gdańskba, ahol Lech Wałęsával, a Szolidaritás alapítójával is volt egy zártajtós találkozója.

„Köszönöm, hogy reményt adtatok nekem egy jobb jövőre Európa, Magyarország és Lengyelország számára. Örülök, hogy innen kezdhetem a megbizatásomat. Ez volt az álmom”

idézték a lengyel lapok Magyar Pétert.

„Magyar miniszterelnökkel mindketten hittünk abban, és ma még jobban hiszünk benne, mint bármikor korábban, hogy a jóakaratú emberek többségben vannak, és hogy a gonoszt le lehet győzni, ha megvan hozzá a harcos szív” – mondta Tusk, azt hangsúlyozva, hogy Magyar Péter a „korrupciótól és a romlott hatalomtól” mentes Magyarországért indított harcot, amely vele visszatér Európába, valamint a lengyel-magyar barátságért is.

„Soha nem fognak legyőzni minket. Megölhetnek minket, de soha nem fognak legyőzni. Azokat az embereket, akik hisznek a jóban, az igazságban és a tisztességben a politikában”

– szónokolt Tusk, Magyar Péter felé fordulva, pedig köszönetet mondott, hogy „visszaadtad a hitet abban, hogy ezek nem csupán álmok vagy szlogenek, hanem ez valóban megtörténhet. Ezt értünk is tetted.”


Forrás

Érdekességek

Colorado governor says he will grant clemency to Trump-aligned election conspiracy theorist

A Tisza egy törvényjavaslatban felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.9Ft
21 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 00:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 00:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.54Ft
21 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 00:55 UTC
Latest change: 21 May 2026 00:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »