Rekordmagas szinten terjed a szifilisz és a gonorrhea Európában

Európa-szerte emelkedik a szexuális úton terjedő fertőzések száma, a szifilisz, a gonorrhea előfordulása rekordmagas szintet ért el 2024-ben a legfrissebb adatok szerint. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) több mint 106 000 gonorrhoeás esetet jelentett Európában 2024-ben, ami 4,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és több mint 300 százalékos növekedést 2014 óta. Ez volt a legmagasabb feljegyzett arány azóta, hogy az ügynökség 2009-ben elkezdte nyomon követni a nemi úton terjedő betegségeket.

Más fertőzések esetében sem mutatnak javulást a számok. 2024-ben közel 46 000 szifiliszes esetet jelentettek, ami 8 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest, és több mint kétszerese a 2015-ös aránynak.

„Kezelés nélkül ezek a fertőzések súlyos szövődményeket okozhatnak, például krónikus fájdalmat és meddőséget, szifilisz esetén pedig szív- vagy idegrendszeri problémákat” – mondta Bruno Ciancio, az ECDC átvitt és védőoltással megelőzhető betegségekkel foglalkozó szakértője.

Az esetek számának az elmúlt 10 évben tapasztalt emelkedés részben a tesztelés és a megfigyelés javulásának, de a szexuális viselkedés változásainak is köszönhető, a fiataloknál egyre gyakrabban marad el az óvszer használata.

A számok azt is feltárták, hogy a férfiakkal szexuális kapcsolatban álló férfiak fertőzései az összes gonorrhoea és szifilisz eset több mint felét teszik ki. A szifilisz fertőzések számának növekedése összefüggésben áll azzal, hogy a veleszületett szifilisz esetek száma is növekszik, vagyis amikor a fertőzés a terhes anyáról az újszülöttre terjed. A kezeletlen fertőzések súlyos, életveszélyes kockázatokat jelentenek, beleértve a vetélést, a halvaszületést, a koraszülést és az újszülött halálát „Ez valószínűleg az egyik legaggasztóbb megállapítás a 2024-es adatokból” – mondta Otilia Mårdh, az ECDC HIV-vel, szexuális úton terjedő fertőzésekkel és vírusos hepatitisszel foglalkozó tudományos tisztviselője.

A klamídia, bár továbbra is a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség a régióban, továbbra is enyhén csökkenő tendenciát mutat: 2024-ben több mint 213 000 igazolt esettel volt, szemben a 2023-as közel 231 000-rel.

Az ECDC figyelmeztet, hogy „sürgősen szükség” van célzott fellépésre a fertőzések további terjedésének megakadályozása érdekében. „Határozott fellépés nélkül a jelenlegi tendenciák valószínűleg folytatódnak, növelve a negatív egészségügyi következményeket és szélesítve az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeit” – írja. (Politico)


Forrás

Érdekességek

Katonai tiszteletadással fogadták Magyar Pétert Bécsben

Megmentené a devizahiteleseket a Tisza-kormány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.53Ft
21 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 17:05 UTC
Latest change: 21 May 2026 16:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.06Ft
21 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 17:05 UTC
Latest change: 21 May 2026 16:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »