Ruszin-Szendi Romulusz kabinetfőnök-helyettese lesz Pálinkás Szilveszter, a miniszter egyúttal meg is fenyíti a századost

Pálinkás Szilveszter százados Ruszin-Szendi Romulusz mellett fog a jövőben szolgálni kabinetfőnök-helyettesként, ezt a honvédelmi miniszter jelentette be Facebook-videójában. Ezzel párhuzamosan meg is fogja fenyíteni és eljárásokat fog ellene indítani, mivel előzetes jelentés nélkül állt a nyilvánosság elé, és saját szemszögéből beszélt a honvédség helyzetéről. Az interjúban a százados egyebek mellett azt mondta, morális mélyponton van a honvédség, és sokat beszélt Orbán Gáspárról és terveiről.

Ruszin-Szendi szerint Pálinkás a katonákért, az állomány méltóságáért és becsületéért állt ki. A miniszter nem tudott arról, hogy elmegy a százados a felvételre, csak arról jelentett, hogy nyilvánosságra fog kerülni a nyilatkozata.

„És amikor láttam azt a kiállást is, nem a politikát láttam benne, hanem a bajtársat. Azt az embert, aki hitt abban, hogy együtt erősebbek lehetünk” – mondta Ruszin-Szendi Romulusz.


Forrás

Érdekességek

Bill Cassidy loses Senate primary in another major win for Trump

Állami tiszteletadás mellett temetik újra az ukrán nacionalista mozgalom egyik vezetőjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.06Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 22:05 UTC
Latest change: 21 May 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.01Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 May 2026 22:05 UTC
Latest change: 21 May 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »