Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen

Két héten belül másodszor támadt emberre medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös településen: csütörtök délután egy 72 éves férfit sebesített meg egy nagyvad – közölte az észak-erdélyi megye katasztrófavédelmi felügyelősége.

Az áldozatot a település határában, egy nehezen megközelíthető, a legközelebbi bekötőúttól másfél kilométerre lévő területen találták meg. A támadás nyomán a bal lábán és a két karján, a hasán, valamint a hátán szenvedett sérüléseket. A 72 éves férfi eszméleténél volt, együttműködött a segítségére siető mentősökkel. A helyszínre a csendőrség és a helyi vészhelyzeti bizottság tagjai is kiszálltak, írta az Agerpres.

A Telcs községhez tartozó hegyvidéki településen két hete,

május 8-án egy 53 éves nő holttestét találták meg, mellette egy tehén tetemével.

A helyi állatorvos szerint mindkettőjükkel medve végzett.

A megyei hatóságok ezt követően a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyását kérték a Romániában védett állat kilövéséhez.

A rendőrség bűnvádi eljárást indított az ügyben, és boncolást rendelt el.

Beszterce-Naszód megyében a TimpOnline.ro helyi portál szerint 38 barnamedve kilövését hagyták jóvá megelőzési céllal. A részben hegyekkel borított észak-erdélyi megyében a tavalyi medveszámlálás során 1004-re becsülték a nagyvadak számát.

A bükkösihez hasonló esetről számoltak be pár nappal korábban a helyi hatóságok Hargita megyében is, ahol egy férfi holtestét találták meg a Farkaslakához közeli erdős területen. Az eset nyomán 22 székelyföldi polgármester kérte nyílt levélben Nicusor Dan államfőtől a vadászati kvótákra vonatkozó törvény kihirdetését.

(MTI)

The post Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nem tetszenek a csatakosra izzadtan kibirkózott győzelmek? Mégis az Arsenal nevetett a végén

Mégis ki találta ki, hogy megnyerhetjük az 1986-os foci-vb-t?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.51Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 08:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.75Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 08:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »