Változtat a Fidesz a parlamenti bizottságok összetételén

Az országgyűlés alakuló ülésén elfogadottakhoz képest kisebb változtatásokat kezdeményez a Fidesz a parlamenti bizottságok összetételében – közölték a frakció hivatalos Facebook-oldalán. Az Egészségügyi bizottságban Kovács Sándor helyét Vitányi István veszi át, aki emellett megtartja tagságát a Digitalizációs és Technológiai bizottságban is.

Utóbbi testületből távozik Lezsák Anna, aki az Oktatási bizottságban folytatja munkáját, ahonnan Radics Béla ül át Lezsák Anna megürült helyére. Horváth László képviselő, korábbi drogügyi kormánybiztos a nemzetbiztonsági bizottságban is tagságot kap, Kocsis Máté helyén, emellett megtartja tisztségét az Egészségügyi bizottságban, és júliusig a Művelődésiben is, amit akkortól várhatóan Szekeres Pál tölt majd be. Ő Orbán Balázs helyére ül be az Országgyűlésbe, aki az Európai Parlamentbe emigrál. Szekeres Pál a mandátumszerzését követően a Művelődési bizottság mellett a Szociális bizottságnak is tagja lesz.

Azt nem írják, miért volt szükség a változtatásokra.

A korábbi terveken módosítva végül 21 parlamenti bizottság alakult meg, ebből 14-et tiszás képviselő, a többi testületet ellenzékiek irányítják. A bizottságokban dől el, milyen törvényjavaslatokról szavaz az Országgyűlés, és más fontos jogosítványaik is vannak, például betekinthetnek a kormány és az állami szervek munkájába. A bizottságok összetételéről bővebben itt írtunk.


Forrás

Érdekességek

Biztonsági őrnek adta ki magát a férfi, hogy kettesben maradjon a budapesti szállodában diáklányokkal

Robbanás a tiszaújvárosi finomítóban, meghalt egy munkás, több sérült van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.84Ft
23 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 00:15 UTC
Latest change: 23 May 2026 00:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.23Ft
23 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 00:15 UTC
Latest change: 23 May 2026 00:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »