Uniós védelemben részesülhet a művészet szabadsága, ha a civilek erről szóló tervezetét elfogadják

A szlovákiai kulturális szféra szabadságáért küzdő civil szervezet, az Otvorena Kultúra! (Nyitott Kultúra, OK!) május 19-én és 20-án megrendezett, pozsonyi konferenciáján egyebek mellett bemutatták azt a tervezetet is, amelyet nemzetközi civil szervezetek készítenek elő annak érdekében, hogy az Európai Unióban törvényi védelemben részesüljön a művészeti szabadság. Az ezt célzó European Artistic Freedom Act fő célja a kulturális környezet és a művészi munka politikai beavatkozásokkal szembeni védelme. Az OK! konferenciája ezen kívül egy olyan helyreállÍtási tervet is bemutatott, amelyet a Szlovákiában, a Fico-kormány által leuralt, esetenként szétvert, vagy bezárt kulturális intézmények, és általában a kulturális intézményrendszer újjáépítése és újrademokratizálása érdekében készítettek helyi civilek és a kultúra szereplői.

„Ez egy átfogó terv, amely több tucat konkrét intézkedést és megoldást tartalmaz, gyakorlati útmutatóként szolgálva a Kulturális Minisztérium jövőbeli vezetése számára. Célja a kulturális ökoszisztéma rombolásának megállítása, a helyreállítás elindítása és az ellenállóképesség megerősítése” – áll az OK! közleményében. Szlovákiában, ahol jövőre lesznek parlamenti választások, a Robert Fico vezette kormány és annak szélsőjobboldali kulturális minisztere, Martina Šimkovičová az elmúlt két-három évben szisztematikus harcot indított a kulturális intézmények autonómiája ellen. Vezetőket mozdítottak el, intézményeket zárattak be, az ottani kulturális alap pénzeit pedig kormányhű szereplők felé terelték. E tendenciák ellen évek óta tart az OK! vezette kulturális ellenállás, tüntetésekkel, sztrájkokkal, szektorokon átívelő közös akciókkal.

A konferencia második napja az európai kontextusra, valamint a European Artistic Freedom Act előkészítéséről szóló vitákra összpontosított. Szakértők szerint a törvény az Európai Unió belső piacának működésére alapozható. A tervezet foglalkozik a művészek védelmével és biztonságával is, beleértve a vízumhoz jutás megkönnyítését és az Európán kívülről érkező alkotók jogi védelmét.

„Bár a kultúra elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik, az unió logikája alapján a művészeti tevékenység szolgáltatásként, vagy áru előállításaként is értelmezhető. Ha az egyes országokban a hatalmi beavatkozások akadályozzák a szabad mozgást és együttműködést, az EU-nak joga van fellépni – hasonlóan ahhoz, ahogy az a médiaszektorban történt. A kulcs az lesz, hogy meggyőzzük az Európai Bizottságot a jogszabály szükségességéről, és bizonyítsuk, hogy a művészi szabadság korlátozása valós akadályokat teremt az európai piacon” – magyarázta Kersty McCourt, az Artistic Freedom Initiative (AFI) nevű civil szervezet jogásza. Az AFI az elmúlt években több alapos országjelentésben foglalkozott a kultúra helyzetével többek között Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Afganisztánban, legújabb riportjuk pedig az Egyesült Államokbeli helyzetet tárgyalja.

A tervezett jogszabály elfogadása jelentős változásokat hozna: a tagállamoknak összhangba kellene hozniuk saját jogszabályaikat az európai szabályokkal; az egyének közvetlenül hivatkozhatnának ezekre a bíróságokon; a a végrehajtást pedig az Európai Bizottság felügyelné.

* * *

Júniusban a 13. Qubit Live-on folytatjuk korunk talán legnagyobb technológiai és társadalmi kihívása, a mesterséges intelligencia (AI) vizsgálatát. Most az AI-modellek korlátaira és az AI körüli hype-ra, valamint az általános mesterséges intelligencia (AGI) lehetőségére fogunk fókuszálni.

Velünk lesz Jelasity Márk informatikus-matematikus-nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Tanszékének vezetője, Kocsis Levente matematikus, a HUN-REN Sztaki tudományos főmunkatársa, Pintér Róbert szociológus-politológus, a Corvinus Egyetem docense, Móró Tamás és Jónap Richárd közgazdászok, a Concorde Értékpapír Zrt. stratégái és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra! Az estet a Concorde Értékpapír Zrt. támogatja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Jogvédők fordultak a Meta ellen, amiért queer Instagram profilokat törölt

Csúnyán elhasalt a kétszínű Wáberer az elnökválasztáson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.8Ft
23 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 04:15 UTC
Latest change: 23 May 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.25Ft
23 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 04:15 UTC
Latest change: 23 May 2026 04:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »