Megint azbesztet találtak pár gyerekjátékban Nagy-Britanniában

Ötféle gyerekjátékban találtak azbesztet Nagy-Britanniában, a vizsgálat azután indult, hogy hasonló termékeket hasonló probléma miatt vontak ki a forgalomból Hollandiában.

Januárban már volt egy hasonló hullám, akkor is azbesztet mutattak ki egyes játékokban, amelyek mind játékhomokot tartalmaztak. A botrány után mintegy 30 terméket vontak ki a forgalomból. Az Egyesült Királyságban tilos bármilyen mennyiségű azbesztet tartalmazó termékek árusítása, ugyanis annak belélegzése hosszú távon rák- és légzési problémák kockázatát hordozza magában.

Most a Guardian újabb tesztet csinált, megint a varázshomokra fókuszálva, 6 játékból ötben pedig megint találtak azbesztszálakat. Ezek közt volt több olyan, amit az Amazonon lehetett megvásárolni, és olyanok is, amik más, gyerekjátékokat forgalmazó oldalakról rendelhetőek.

Az inkriminált termékek közt van olyan (például a homokkal töltött Weirdo), amit azóta eltávolítottak az Amazon kínálatából, és olyan is, amivel kapcsolatban még folyik a cég vizsgálata. Egyes forgalmazók azonnal visszahívási értesítést küldtek ki, és kártérítést nyújtanak vásárlóiknak, de olyan is volt, aki a lap megkeresésére egyelőre nem reagált.

A Guardian arra is rámutatott, hogy a Brexit után mennyire széttartó Európában a biztonsági szabályozás: míg egyes EU-tagállamokban az azbesztnyomok felfedezése után azonnal visszahívják a játékokat, azok máshol, például az Egyesült Királyságban továbbra is kaphatók.

Az Európai Bizottság központosított termékbiztonsági weboldala, a Safety Gate csak részleges listát tesz közzé a különböző tagállamok által visszahívott termékekről.

Jelenleg az Egyesült Királyságban az exportőrök, importőrök és kiskereskedők felelőssége, hogy teszteljék az árukat, és tájékoztassák a szabályozó hatóságokat, ha azbesztet találnak, viszont az sem szerencsés, hogy nincs olyan jelzőrendszer, amelyen keresztül a kiskereskedők értesülhetnének arról, hogy más országokban visszahívnak egyes termékeket például azbesztszennyezés miatt.

Az Egyesült Királyság termékbiztonságért felelős minisztere, Kate Dearden azt mondta: „Mélységesen aggasztó, hogy azbesztet tartalmazó játékokat árulnak, és tudom, hogy ez rémisztő a szülők számára. Továbbra is vizsgáljuk, hogy az azbesztet tartalmazó termékek hogyan kerültek az Egyesült Királyság piacára.”


Forrás

Érdekességek

Szenvedély, zsebtolvajok, szögletek – így építette újra Mikel Arteta a 22 év után újra bajnokságot nyerő Arsenalt

Az Aranycsapat legendás focistájának fia is részt vesz a pünkösdi összecsapáson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.77Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 May 2026 22:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.18Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 May 2026 22:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »