Vitézy Dávid megnevezte a közigazgatási államtitkárát

Vitézy Dávid Dr. Sirály Katalint kérte fel a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkárának.

Sirály az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, majd a University of Birmingham és a párizsi Panthéon–Assas II. Egyetemen is folytatott tanulmányokat, utóbbin nemzetközi építési jogból szerzett mesterdiplomát. A jogi szakvizsgát 2002-ben tette le, azóta ügyvédként tevékenykedett. Vitézy azt írja róla: Összetett, sokszor nemzetközi infrastrukturális és közlekedési beruházások, közbeszerzési eljárások és uniós finanszírozású projektek jogi támogatásán dolgozott. Minden eddigi munkájának középpontjában az állt, hogy a különböző szakmai szereplők együttműködésével, és az érdekek összehangolásával szülessenek valódi eredmények.

A miniszter közölte: Sirály Katalin államtitkárként azért fog dolgozni, hogy a minisztérium működésében „a hatalmi arrogancia és az átláthatatlanság után, a szakmai precizitás, az átláthatóság és a közérdek következetes képviselete legyen az elsődleges szempont, és a jogalkotás a magánérdek helyett végre a közjót szolgálja”.

Vitézy azt írja, hogy olyan időszakban veszik át a korábban Lázár János által vezetett tárcát, amikor „egyszerre kell helyreállítani az állam működőképességét, újraindítani a fejlesztéseket és visszaszerezni az emberek bizalmát”. Ehhez felkészült, nemzetközi tapasztalattal rendelkező és nagy teherbírású vezetőkre van szükség – tette hozzá.

A miniszter szombaton közölte: az Orbán-kormány 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntetett fel az idei állami költségvetésben.

The post Vitézy Dávid megnevezte a közigazgatási államtitkárát first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Biztos vagyok benne, nem mindenki ért egyet a döntéssel” – elköszönt szélsőjétől a Veszprém

A BL-döntőn és egy rakás állami rendezvényen dolgozó kisebb cég került bajba, miután Balásyék számláit zárolták

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.77Ft
24 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 May 2026 22:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.18Ft
24 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 May 2026 22:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »