„Ez egy nagyon veszélyes találkozó, de bízom a csibészbecsületben”

Egy hozzánk eljutott hangfelvétel szerint Hanzel Henrik – aki egykor fontos pozícióban volt a Tisza Pártnál, és aki az utóbbi időben a párt alelnökének, Radnai Márknak a kampányát segítette – év elején a Mi Hazánk egy vidéki politikusával egyeztetett arról, hogy hozzájusson olyan információkhoz, amelyek terhelőek lehetnek Tóth Péterre, a Tisza akkori kampányfőnökére.

„Vagyunk így páran”

A hangfelvételen hárman beszélgetnek:

  • Budai Balázs, egy budapesti Tisza-sziget alapítója,
  • Hanzel Henrik, Radnai Márk kampánycsapatának tagja,
  • Varga Tamás, a Mi Hazánk baranyai politikusa, a pécsi városi közgyűlés tagja.

A pontos időpont nehezen meghatározható, Hanzel többször elmondja, hogy hetven nap van hátra a választásokig, ez február 1-jére utal, de a hangfájl metaadataiból az derül ki, hogy az január 30-án jött létre. A helyszínről annyit tudni a felvétel alapján, hogy Hanzelék látogatták meg Vargát, így nagy valószínűség szerint Pécsen vagy a baranyai város környékén találkozhattak egy vendéglátóhelyen. A hangfelvétel minőségéből megállapítható, hogy olyan eszköz rögzítette, ami Vargánál volt elhelyezve.

A hozzánk vágatlanul került hangfelvétel minőségét feljavítottuk, a lényegtelen részeket kivágtuk, amit minden esetben jelöltünk egy felvillanással:

A beszélgetés elején elhangzik, hogy a találkozót Budai szervezte meg Varga és Hanzel között. Azzal kezdik, hogy Varga korábban szóban és egy dokumentum formájában is eljuttatott Hanzeléknek információkat, amelyek Tóth Péterre nézve „nem kellemesek”. Hanzel azt mondja, megkapta, feldolgozta ezeket. A találkozás célja is ekkor válik világossá: „Henrik az az ember, aki meg tud szervezni Márkkal egy találkozót” – mondja Radnai Márkra utalva Vargának Budai.

Ezután rátérnek arra, hogy a mihazánkos Vargának mi a motivációja, amiről ő maga így beszél: „Annyi, hogy a Tóth Péter-féle kommunistákat nem szabad sehova beengedni.” Mire Hanzel így válaszol: „Vagyunk így egy páran ezzel.” „Csak az a baj, hogy szerintem elaludtatok, és az a baj, hogy visszaengedtétek ezeket… Odakerültek újra ezek a Bajnai-féle mindenféle szarok” – folytatja Varga. „Azért ne ülj fel minden történetnek, mert azért itt is vannak éleslátású emberek, ha megengeded” – válaszolja a tiszás Hanzel.

„Azt gondolom, hogy ez egy nagyon veszélyes találkozó, ezért megpróbálok nagyon óvatosan fogalmazni” – utal ekkor Hanzel arra, hogy kockázatosnak tartja, hogy ő egy mihazánkos politikussal találkozik. De, mondja, ennek ellenére bízik a „csibészbecsületben”.


Forrás

Érdekességek

‘This just isn’t good’: Democrats hold their breath on Platner

Faragni tudott a brutális költségvetési hiányból a Tisza-kormány az első hónapjában, de ebben még nincs semmi rendkívüli

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.52Ft
08 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 13:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 13:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.94Ft
08 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 13:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 13:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »