14 év után visszatér Budapestre a Duran Duran

Nyári világturnéjuk részeként a brit zenei ikonok, a Duran Duran tagjai 14 év után térnek vissza a magyar fővárosba. Minden idők egyik legnagyobb hatású pop-rock formációja 2026. június 28-án 20:00 órakor lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. A hazai közönség előtt pedig még egy rendkívüli hazai zenetörténeti szenzáció adja meg az este alaphangját: nyolc év kihagyás után az eredeti felállásban újra összeálló Compact Disco lesz a világhírű brit zenekar előzenekara.

Duran Duran

Világsztárok az Arénában: Több mint 100 millió eladott lemez

A Duran Duran a popzene történetének egyik legsikeresebb és legmeghatározóbb formációja. Karrierjük során világszerte több mint 100 millió lemezt adtak el, 18 amerikai slágerlistás és 21 brit Top 20-as dalt jegyeznek. Pályafutásuk elismeréseként nyolc életműdíjjal tüntették ki őket, emellett büszkélkedhetnek két GRAMMY®-díjjal, két BRIT Awarddal, valamint két Ivor Novello-díjjal is, amelyek egyikét a brit zenei élethez nyújtott kiemelkedő hozzájárulásukért kapták.

A 2026-os turné bejelentése a zenekar legutóbbi jelentős mérföldköveit követi: legutóbbi, Danse Macabre című korongjukkal megszerezték 10. brit Top 5-ös albumukat, miközben teltházas brit, európai és amerikai arénakoncerteket adtak, és hivatalosan is beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be. A budapesti koncerten a közönség a legnagyobb, generációkat meghatározó slágerek mellett a legújabb dalokat is élőben hallhatja egy egyedülálló, nagyszabású show keretében.

Jegyek: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/duran-budapest-papp-laszlo-sportarena-693905/event.html

Compact Disco

Történelmi hazai visszatérés: Újra együtt a Compact Disco

„Hatalmas büszkeség számunkra, hogy mi szervezhetjük a Duran Duran koncertet, hiszen ők a poptörténelem kiemelt alakjai, akik a mai napig a világ egyik legdinamikusabb, arénákat megtöltő élő formációját alkotják. Magyarországi visszatérésük már önmagában is ünnep.
Amikor kiderült, hogy a Compact Disco tagjai nyolc év után pont ezen az estén, az eredeti felállásban újra színpadra állnak, tudtuk, hogy egy megismételhetetlen, történelmi este van készülőben. A Green Stage Productionnál mindig arra törekszünk, hogy a közönségünk egy életre szóló élményt kapjon. Hiszem, hogy ez a kettős jubileum és visszatérés pontosan ezt garantálja a Budapest Sportarénában” – mondta Guba Gábor, a Green Stage Production ügyvezető igazgatója.

Az este exkluzivitását és jelentőségét tovább emeli, hogy a hazai elektronikus-pop szcéna egyik legfontosabb mérföldköve is ezen a színpadon valósul meg. Nyolc év különválás után az eredeti felállásban lép színpadra a Compact Disco: Lotfi Begi visszatér a zenekarba, hogy újra együtt álljon a nézők elé Walkó Csabával és Pál Gáborral. A nemzetközi ismertséggel is rendelkező formáció történetének legmeghatározóbb korszakát idézi meg a rajongók számára.

„A Compact Disco mindig is több volt számunkra egy zenekarnál… ez egy közös zenei világ, amelynek újra eljött az ideje” – fogalmazott Lotfi Begi az újraegyesülés kapcsán. – „Nyolc év után újra együtt színpadra állni már önmagában is különleges élmény számunkra, de az, hogy mindez a Duran Duran koncertje előtt történhet meg, óriási megtiszteltetés. Egy olyan legendás zenekarról beszélünk, amely generációkra volt hatással, és a mai napig meghatározó alakja a popzenének. Nagyon várjuk ezt az estét, és bízom benne, hogy a koncert mellett a backstage-ben is lesz lehetőségünk jót beszélgetni a fiúkkal.”

A zenekar a legnépszerűbb slágerei mellett egy kifejezetten erre az alkalomra összeállított, újragondolt és hangszerelt exkluzív műsorral készül, hogy méltó módon melegítse be a hangulatot a brit ikonok előtt.

A koncert magyarországi szervezője a Green Stage Production.

The post 14 év után visszatér Budapestre a Duran Duran first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

2600 milliárd forintosra nőtt az illegális vape-piac Európában

Az ETO vezetőedzője és a női kézisek arról, miért kaptak ki a franciáktól, megszólaltak a Metzben játszó magyarok is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.52Ft
08 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 13:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 13:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.94Ft
08 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 13:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 13:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »