Új vezetőket nevezett ki a Szent Imre kórházba Hegedűs Zsolt

A mai napon, 2026. június 8-án reggel az Egészségügyi Minisztériumban megbeszélést folytattunk a Szent Imre Kórház két osztályvezető főorvosával, az intézmény működését jól ismerő, köztiszteletnek örvendő régi munkatársakkal: Prof. dr. Járai Zoltánnal és dr. Kerkovits Andrással. A minisztérium munkatársaival együtt áttekintettük a nagy múltú, a városrész ellátásában nélkülözhetetlen szerepet betöltő kórház helyzetét és problémáit. A kórház közelmúltja sajnos nem volt mentes a sajtóban is megjelent komoly működési zavaroktól; példaként említhető a sürgősségi osztály működését veszélyeztető személyi állomány problémája, illetve a pszichiátriai osztály félbemaradt felújítása.

– írja Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebookon. 

A fenti okokból is indokolt az intézmény élén a vezetőváltás, valamint egy új, transzparens, a dolgozókat megtartani képes vezetési stílus kialakítása. Amint a mai napon megjelent közleményből kiderül, a vezetőváltás szükségességével az intézmény eddigi főigazgatója, dr. Bedros J. Róbert is egyetért, aki bejelentette nyugdíjba vonulását ma délután. A mai nappal a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház megbízott igazgatói pozíciójára Prof. dr. Járai Zoltánt, az orvosigazgatói poszt betöltésére pedig dr. Kerkovits Andrást kértem fel. A kórház irányításának átvétele és új alapokra helyezése mellett az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladatuk lesz.

– tette hozzá.

The post Új vezetőket nevezett ki a Szent Imre kórházba Hegedűs Zsolt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Két szélütés után sem adja fel, Palasicséknál folytatja a sztáredző

Kedden nyújtja be a Tisza az uniós források megszerzéséhez szükséges törvényjavaslat-csomagot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.83Ft
09 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 02:15 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 02:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.35Ft
09 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 09 Jun 2026 02:15 UTC
Latest change: 09 Jun 2026 02:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »