Ha úgy érzed, elviselhetetlen ez a hőség, van egy jó hírünk

Lehűlés jön a hét második felére, illetve már szerdán az esti, késő esti órákban hevesebb zivatarok is kialakulhatnak a Dunántúl délnyugati részén. A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint szerdán napközben elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórtan zivatarok, majd estére azok „gyors megszaporodására, ezzel együtt rendszerbe szerveződésére van kilátás”.

Szerdán a késői órákban „már számottevő eséllyel fordulhat elő felhőszakadás, lokálisan akár 50 milliméternél is több csapadékkal, emellett főként a délnyugati, déli vidékeken heves zivatarokra is alkalmassá válnak a feltételek akár 2-4 centiméteres jéggel, és akár óránkénti 90-100 kilométeres széllökésekkel”.

A Met.hu-n olvasható előrejelzés szerint kedden még az esti órákig országszerte napos lesz az idő, a csúcshőmérséklet 29 és 34 fok között lehet, majd az esti órákra többfelé beborul. Szerdán már a reggeli órákban várható eső az ország északi és nyugati tájain, de napközben még 28-33 fokos csúcshőmérséklet várható. A hullámokban érkező enyhe hidegfront hatására csütörtöktől a hét végéig már csak 27-28 fokig melegszik fel a levegő, és végig felhős marad az idő, de számottevő eső péntektől már nem várható.


Forrás

Érdekességek

Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a fővárosi önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.85Ft
10 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 09:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 09:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.04Ft
10 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 09:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 09:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »