Az ügyészség felülírta a rendőrség kurtán-furcsán született határozatát, és nyomozást rendelt el a Molnál történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyben

Helyt adott a feljelentő panaszának a Fővárosi Főügyészség, és a rendőrség április 9-i, tehát még a választások előtti, a feljelentést elutasító döntését hatályon kívül helyezve nyomozást rendelt el a Molnál ez év elején történt bennfenteskereskedelem-gyanús ügyekben a június 9-én, tehát ma született határozatában. A vádhatóság egyetértett a BRFK-határozat ellen panaszt benyújtó feljelentővel, és leszögezte:

„A nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítése során nem tisztázta a panaszban előadottakat, azaz miként történhetett jelentős volumenű részvényértékesítés egy árfolyamérzékeny eseményt követően, miért hetekkel később – sajtóhírekre alapítva – történt a nyilvános közzététel, annak ellenére, hogy a kőolaj továbbítására vonatkozó szerződést az ukrán fél még 2026. január 27. napján informális értesítés keretében felfüggesztette.” Az ügyészség szerint „minderre figyelemmel a feljelentésben foglaltak megfelelő módon történő vizsgálata nyomozás keretében lehetséges”.

Az ügy még február végén kezdődött, amikor a 24.hu arról számolt be, hogy a Mol több vezetőjénél bennfentes kereskedelem gyanúja merült fel. Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke közérdekű bejelentéssel fordult az MNB-hez, amiben kérte annak kivizsgálását, hogy a tőzsdén jegyzett olajtársaság megsértette-e a tájékoztatási kötelezettségét, illetve ezzel összefüggésben a cég vezető tisztségviselői végrehajtottak-e bennfentes tranzakciókat.

A cikk nyomán kiderítettük, hogy három Mol-vezető a részvényei túlnyomó részétől (91,22-100 százalékától) megvált az év elején. Méghozzá mindhárman a Barátság-kőolajvezeték elleni, végül több hónapig tartó leállást okozó orosz támadás január 27-i és az olajszállítás leállásáról szóló, február 16-i Mol-bejelentés közötti időszakban. Anthony Radev és Járai Zsigmond igazgatósági tagok, valamint Székely Ákos pénzügyi vezérigazgató-helyettes összesen 1 366 010 112 forintnyi bevételt értek el a tranzakciókkal. Székely és Radev a birtokában lévő összes részvényét értékesítette egy-egy kereskedési napon, de több tranzakcióban, míg Járai a részvényei 91,22 százalékát adta el szintén egyetlen nap alatt, szintén több tranzakcióban.

Talán a fenti ábrán is látható, miért igen fontosak a dátumok: miután január 27-én orosz támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, azon leállt az orosz olaj szállítása Magyarországra. A Mol azonban az olajszállítás leállásáról nagyjából három héttel később, február 16-án, tőzsdezárás után adott tájékoztatást. Azt is csak egy olyan bejelentés részeként, ami arról szólt: kezdeményezi a kormánynál „a stratégiai kőolajkészletek felszabadítását a régió ellátásbiztonságának fenntartása érdekében”. Bár ezt a közleményt már megelőzte egy február 12-i esti Bloomberg-hír és egy annak nyomán készült másnapi Erste-gyorselemzés arról, hogy leállt az olajvezeték, és hogy a Bloomberg forrásai szerint februárban egyáltalán nem jött orosz olaj Magyarországra, erre hivatalos reakciót 16-ig sem a Mol, sem az energetikai kormányzat nem adott.

Varga Mihály jegybankelnök már február 24-én, az első hír megjelenésének napján elmondta a Reuters kérdésére, hogy az eljárás elindult, vizsgálják, történt-e jogsértés az érintett tranzakciók során. Az eljárás sorsát firtató kérdéseinkre az MNB március közepén azt válaszolta: „A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan vizsgálja a tőkepiaci kibocsátókkal kapcsolatos tranzakciókat. A jegybank a MOL Nyrt. részvényeivel kapcsolatos bennfentes kereskedés gyanújára vonatkozó bejelentés alapján megvizsgálja, hogy sérültek-e a kibocsátóhoz kötődő egyes tőkepiaci tranzakciók kapcsán a tiltott bennfentes kereskedelemre vonatkozó rendelkezések.”

Olvasónk az ügyletről szóló első hírek után tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Lapunknak azt írta, hogy egy egyszerű magánszemély, akinek nincs köze a cég ügyeihez, csak a sajtóban megjelent hírek alapján érezte úgy, hogy valamit tennie kell. A feljelentést a rendőrség befogadta, de a Készenléti Rendőrség NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy február 27-én kelt határozattal azt hatáskör hiánya miatt áthelyezte az ügyben illetékes BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályához. Ez a rendőrségi részleg volt az, ami előbb feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd április 9-én azzal az indoklással, hogy „a bűncselekmény gyanúja hiányzik”, elutasította, hogy nyomozást indítson az ügyben.

A BRFK-nak azt a végzését akkor megmutattuk egy büntetőjogásznak, aki neve elhallgatását kérve úgy reagált: „ez tipikus példája annak, amikor valamiért nagyon nem akarnak nyomozást indítani”. A feljelentő, bár nincs jogi végzettsége, hasonló véleményen volt: azzal a megjegyzéssel küldte el a határozatot, hogy „süt belőle, hogy nem akarnak nyomozást indítani”.

A végzést elolvasva nekünk is úgy tűnt, hogy a feljelentés-kiegészítés egy hónapig tartó adatgyűjtése annyi volt, hogy a rendőrök elolvastak egyetlen darab újságcikket, de nem is a 24.hu eredeti hírét, nem a lapunkban megjelent részletes számítást. A BRFK ugyanis a végzésében csak egy néhány bekezdéses lapszemlére hivatkozott: „Adatgyűjtés során megállapításra került, hogy a Népszava weboldalán »Másfél milliárd forintot kaszált néhány MOL vezető részvények eladásával a Barátság kőolajvezeték leállásakor« címmel cikk jelent meg”; majd ezt a cikket foglalták össze két bekezdésben.

A rendőrség emellett bekérte az ügyben egyébként érintett Mol véleményét – meglepetés: a cég szerint minden rendben történt –, és egyeztetett az MNB-vel is, amely a határozat szerint egyébként „nem folytat piacfelügyeleti eljárást, azonban felügyeleti tevékenysége körében adatgyűjtést végez a cselekmény kapcsán”. (Hogy pontosan mit tesz az MNB az ügyben, azt mi is szerettük volna megtudni, de az elmúlt hónapokban többszöri érdeklődésünkre sem kaptunk választ Varga Mihályéktól.)

A Fővárosi Főügyészség a mostani határozatában lényegében egyetértett a rendőrségi eljárást kifogásoló feljelentővel, amikor kimondta, hogy annak a BRFK végzése elleni panasza megalapozott. Az ügyészség által alaposnak minősített panaszban a feljelentő egyebek mellett azt tette szóvá, hogy „a nyomozó hatóság határozata döntően a MOL Nyrt. nyilatkozatára épült, miszerint a kőolajszállítás leállása nem minősült bennfentes információnak, ami nem tekinthető független értékelésnek, hanem a gazdasági szereplő saját álláspontja”.

Emellett azt is megjegyezte az ügyészségi határozat, hogy a rendőrségnek nem is kellett volna az MNB-nél folyó (vagy nem folyó) piacfelügyeleti eljárással foglalkozni. Ugyanis „a büntetőeljárásban eljáró hatóságot nem köti a polgári, közigazgatási vagy más eljárásban hozott határozat, illetve az abban az eljárásban megállapított tényállás, ennélfogva az MNB »szakhatósági véleménye«, illetve egy esetleges piacfelügyeleti eljárásban hozott határozat sem kötné a büntetőeljárásban résztvevő hatóságokat, ezek léte a büntetőügyben eljáró hatóságok számára nem elengedhetetlenül szükséges a döntésük meghozatalához”.

A hatályos jogszabályok értelmében azzal, hogy az ügyészség hatályon kívül helyezte a feljelentést elutasító rendőrségi határozatot, a nyomozás külön döntés nélkül automatikusan megindul. Az ügy tehát visszakerül a BRFK-ra, aminek most kötelező lefolytatnia a büntetőeljárást a bűncselekmény felderítésére.


Forrás

Érdekességek

Az irániak lelőtték az amerikai haderő egy Apache helikopterét

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.85Ft
10 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 09:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 09:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.04Ft
10 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 09:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 09:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »