Vitézy Dávid harcot hirdetett a lassújelek ellen

Elfogadhatatlannak tartja Vitézy Dávid közlekedési miniszter, hogy a magyar vasútvonalak 40 százalékánál forgalomkorlátozás van érvényben a rossz pályaállapot miatt, ezért programot hirdetett lassújelek csökkentése érdekében.

„Miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol 160 km/h-nél magasabb sebességű vonalakat építenek vagy terveznek, addig nálunk az elmúlt években arra sem volt elegendő forrás, hogy legalább a meglévő pályák állapota megmaradjon. Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van ma valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák” – vázolta Vitézy, aki szerint ez azonnali beavatkozást igényel.

„Ezért indítottunk ezen a nyáron is a MÁV-nál olyan pályafelújítási programot, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek. Ennek keretében májusban a Budapest–Pécs fővonalon, Rétszilas és Dombóvár között, illetve a Szerencs–Nyíregyháza szakaszon indult több hónapos karbantartás. A pótlóbuszozás miatt minden utas türelmét köszönöm ezúton is!” – írta a miniszter, aki elárulta, hogy a két beruházás 4 milliárd forintból valósul meg.

„A felújítás része több helyen a sínek és az ágyazat teljes cseréje, a vasúti átjárók felújítása, a vízelvezetési rendszer modernizálása, valamint a felsővezetékek és a biztosítóberendezések karbantartása is. A munkák végeztével csökkenhetnek az állandóvá váló késések, miközben a meghibásodások kockázata is kisebb lesz” – jelentette ki.

The post Vitézy Dávid harcot hirdetett a lassújelek ellen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Galéria: Ilyen volt fotósaink a kampányidőszakról szóló beszélgetése

Ólomszennyezett a Corvinus főépületének ivóvize, az egyetem vérvizsgálatot ajánlott fel a hallgatóknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.74Ft
10 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 15:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 15:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.98Ft
10 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 15:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 15:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »