Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését

A szerdai kormányülésen többek között arról is döntöttek, hogy eltávolítják a Nemzeti Hitvallást a közintézményekből. Az Orbán-kormány még 2021-ben rendelte el, hogy ki kell tenni az Alaptörvény preambulumának számító Nemzeti Hitvallást a közintézményekben. Ebben például az a mondat is szerepel, hogy „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Előtte a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot kellett kötelezően kifüggeszteni, ami gyakorlatilag a NER alapító okirata volt.

Kórházi klíma

Emellett Magyar Péter bejelentette, hogy kormánya 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására. A kormányülés után Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter arról írt, hogy jelenleg 303 helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található, 110 helyiség hűtése javítás alatt áll. Mindössze a kórház helyiségek 48 százaléka, azaz 402 helyiség rendelkezik megfelelő hűtéssel. A miniszter azt írta, hogy a helyszínek és a hűtésrekonstrukciós program erre az évre becsült forrásigénye összesen 3,668 milliárd forint.

Kriptó

Azt írta, megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását”. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter korábban már írt arról, hogy a kriptoeszközök piacának indokolatlan korlátozását is fel kell majd oldani. A miniszter szerda este arról írt, hogy véte kell vetni „egy súlyosan hibás, aránytalan és piacromboló szabályozásnak”. Szerinte nem fogyasztóvédelem volt, hanem súlyos piackorlátozás, hogy csak két szereplő kapott engedélyt validátornak. Tanács Zoltán ezzel sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra bizonytalanná, kockázatossá vagy gyakorlatilag lehetetlenné tette a korábban jogszerű működést. Emlékeztetett, hogy a túl szigorú szabályozás miatt az Európai Unió már kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben. „Nem kell túlszabályozás, nem kell börtönnel fenyegetni magánembereket, nem kell ellehetetleníteni egy teljes piacot, nem kell a magyar szabályozást az európai szabályoknál indokolatlanul szigorúbbá tenni, mint ahogy azt oly sokszor megtesszük, ki tudja, miért. A kormány mai döntése értelmében visszatérünk az arányos, kiszámítható szabályozáshoz, és visszaadjuk Magyarországnak az esélyt, hogy ne lemaradója, hanem részese legyen a blokklánc-alapú technológiát is alkalmazó jövőnek” – írta Tanács Zoltán.

Mohács Mohácsa

A miniszterelnök bejelentette, hogy döntöttek „a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán”. A napokban derült ki, hogy szerkezeti hiba miatt vissza kell bontani az új mohácsi híd egyik betonelemét. A híd megépítésére 451 milliárd forintot szánt az Orbán-kormány, és Vitézy Dávid miniszter szerint az előleg mértékét 20 százalékról 98 százalékra emelték minden építési mérföldkőnél. A kivitelezést a Szijjártó Pétert megjachtoztató Szíjj László Duna Aszfaltjára bízták.

Uniós pénz

A Tisza-kormány újabb döntést hozott a 6000 milliárd forintos uniós források felhasználásával kapcsolatban. Valamint az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttek az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltásánál.

Kánikula, babaváró, vagyonadó

Ezen kívül elrendelték a felkészülést a várható kánikulahelyzetre. Döntést hoztak a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében. És tárgyalták a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozás első tervezetét. A Tisza a programjában azt ígérte, hogy az 1 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkezőknek az 1 milliárd feletti vagyonrészre évi 1 százalékos vagyonadót vezetnek be.


Forrás

Érdekességek

Nagyobb részesedést alkudtak ki maguknak a szerbek a MOL-tól a NIS-ről szóló tárgyalásokon

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF356.52Ft
11 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 04:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 04:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.75Ft
11 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 04:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 04:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »