Hogy bemutasson a FIFA-nak, az UEFA odaadta a Szuper Kupa-döntőt az USA-ba be nem engedett szomáliai bírónak

Kevés sztori illusztrálja jobban az Amerikával szembeni totális bizalmatlanságra alapuló új világrendet, mint a focivébére be nem engedett szomáliai bíró egyre jobban felpörgő sztorija.

A kiindulópont: két napja derült ki, hogy az amerikai hatóságok a miami reptéren fordították vissza a tavaly a legjobb afrikai játékvezetőnek megválasztott szomáliai Omar Artant, amit a FIFA, vagyis a nemzetközi fociszövetség elfogadott, így Artan biztosan nem bíráskodhat a vébén. A szomáliai bírót 11 órán át hallgatták ki, illetve várakoztatták a miami reptéren, majd egy cellában aludt, mielőtt felrakták volna egy Törökországba induló gépre.

A legfrissebb hír a Guardiantől: az UEFA, vagyis az európai fociszövetség trollkodásból bejelentette, hogy Artan vezetheti az európai Szuper Kupa-meccset , vagyis a BL-győztes PSG és az EL-nyertes Aston Villa augusztus 12-i salzburgi összecsapását. Ez nyílt visszaszólás Gianni Infantino FIFA-elnöknek, aki szerdai sajtótájékoztatóján hosszasan magyarázta, hogy a FIFA ha akarja se tudta volna megvédeni Artant.

Csakhogy a New York Times, illetve a tulajdonában lévő The Athletic szerdai cikkei szerint Artant azért nem engedték be az országba, mert az amerikai hatóságok szerint kiderült, hogy kapcsolatban állt terrorizmussal gyanúsított személyekkel. Ezért is hallgatták ki ilyen hosszan és emiatt tagadták meg a beléptetését. Nem önmagában azért, mert szomáliai állampolgár. (Szomália szerepel azon 12 ország listáján, amelynek polgárai eleve nem léphetnek be az USA-ba tavaly óta.) A hatóságok ugyanakkor nem árulták el az Athleticnek, hogy melyik terrorszervezetről és milyen típusú személyes kapcsolatról van szó.

A sportlap cikkében megszólalt a demokrata párti Rick Larsen amerikai kongresszusi képviselő is, aki azért folyt bele az ügybe, mert felháborította a bíró indokolatlannak tűnő kitiltása és nyomást akart gyakorolni a Fehér Házra és a FIFA-ra. Csakhogy Larsen azt mondta a lapnak, hogy miután megmutatták neki az ügy titkosított nemzetbiztonsági dokumentumait, már ő is érthetőnek tartja a lépést.

Jellemző a téma átpolitizáltságára, hogy a kifejezetten minőségi lapnak számító, de erősen balos és Trump-ellenes brit Guardian a friss, a Szuper Kupa-döntő odaítéléséről szóló cikkében például elhallgatja/nem említi ezt a terrorizmusra vonatkozó információt és úgy ír, mintha a játékvezetőt bármiféle indoklás nélkül nem engedték volna be Amerikában. Pedig az Athletic cikkében szó szerint hozta le a Fehér Ház hivatalos válaszát az ügyben, nem forrás nélküli információról volt szó.

Ettől persze még egyáltalán nem biztos, hogy Artan terorristákkal cimborál, de a sztori megmutatja, hogy az Amerikával és hatóságaival szembeni totális bizalmatlanság milyen reakciókat szül. Képzeljük el ugyanezt a sztorit, ha a vébét Németországban vagy Dániában rendeznék és ők nem engednek be egy bírót ugyanilyen indoklással. A hazaérkező Artant mindenetre nemzeti hősként, dugig megtelt stadionban köszöntötték Szomáliában.


Forrás

Érdekességek

Lindsey Graham is fighting off an ‘America First’ primary challenge

„A Morettik tudták, hogy a bár kigyulladhat” – állítják a svájci szilveszteri tűzvész áldozatainak ügyvédei

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.66Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 22:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 22:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF305.53Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 22:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 22:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »