„A Morettik tudták, hogy a bár kigyulladhat” – állítják a svájci szilveszteri tűzvész áldozatainak ügyvédei

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel és gondatlanságból elkövetett gyújtogatással vádolják a svájci Crans-Montana síparadicsomban található Le Constellation bár tulajdonosait a 41 halálos áldozatot és több mint száz sérülést okozó tragikus szilveszteri tűzvész miatt.

A többnyire tizenéves áldozatok ügyvédjei azonban arra kérik az ügyészeket, hogy súlyosbítsák a vádat.

Ennek azért érzik szükségét, mert előkerült egy csoportos WhatsApp-üzenetváltás 2019-ből, ami alapján a hely tulajdonosai, Jessica és Jacques Moretti már akkor tisztában voltak vele, hogy a csillagszórók könnyen lángra lobbanthatják a mennyezeti hangszigetelő habot – ahogy az meg is történt a 2025-ös szilveszteri éjszakán.

Az egyik elhunyt családját képviselő ügyvéd azt mondta, „a Morettik tudták, hogy a bár kigyulladhat”, tehát „tisztában voltak a kockázattal, és elfogadták azt”.

A bártulajdonosok ügyvédje nonszensznek nevezte az állításokat. Szerinte a házaspár azért sem láthatta előre a halálos veszélyt, mert egyikük a tragédia éjszakáján a helyszínen volt. „A jelenléte a legjobb alibi erre az abszurd vádra” – mondta az ügyvéd. (via Guardian)


Forrás

Érdekességek

Hogy bemutasson a FIFA-nak, az UEFA odaadta a Szuper Kupa-döntőt az USA-ba be nem engedett szomáliai bírónak

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.66Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 22:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 22:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF305.53Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Jun 2026 22:35 UTC
Latest change: 11 Jun 2026 22:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »