Shakira, azték táncosok és gigantikus kupa: Mexikó már megnyitotta a világbajnokságot

Mintha csak 16 évvel ezelőtt lennénk: Mexikó és Dél-Afrika nyitja meg a 2026-os világbajnokságot, ugyanúgy, ahogy 2010-ben is tették, ráadásul pont ugyanezen a napon, június 11-én.

Igaz, most Mexikó a házigazda, de a párhuzamoknak így sincs vége: annak a vébének a hivatalos dalát éppúgy Shakira jegyezte, mint a mostaniét. Ha dönteni kéne, a Waka Waka szerintem egy fokkal érdekesebb volt, mint amilyen a Dai Dai lett, mondjuk amióta 1990-ben elkezdték ezt a hivatalos vébédalozást, bővelkedünk a felejthető hivatalos himnuszokban.

Ettől függetlenül Shakira Waka Wakája minden idők legsikeresebb (értsd: legtöbbet profitáló) vébédalává nőtte ki magát, ráadásul rajta kívül egyedül Ricky Martint érte az a szerencse, hogy két világbajnokság nótáját is elhúzhatta. Neki is az első sikerült jobban (emlékszik bárki a másodikra?), mondjuk egy olyan műfajról beszélünk, ahol a Waka Waka és a Dai Dai mellett olyan számokra lehetett szurkolni, mint az Ole Ola, a Hayya Hayya, vagy éppen még ezeknél is szofisztikáltabb Boom.

Ha már érdekességek: a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra leginkább úgy emlékszik mindenki, mint arra a focitornára, aminek a végére cafatokban lógtak az idegeink a vuvuzela zúgásától. A FIFA-nak kellett egy kis idő a történtek megemésztésére, de idén (a pucérkodás és a vizespalackok mellett) kitiltották a vuvuzelát is a torna összes meccséről. Halleluja.

16 évvel ezelőtt egyébként egy kegyetlenül unalmas döntetlennel (1-1) zárult Dél-Afrika és Mexikó összecsapása, itt a lehetőség szépíteni.

Dél-Afrika akkor még két meccset játszott, legnagyobb tettük az volt, hogy a csoportkör utolsó etapjában elverték a franciákat, így harmadikként estek ki (igen, Franciaország lett a negyedik), a következő két vébéről azonban újra hiányoztak. Jelenleg a FIFA-világranglista 60. helyén állnak.

A mexikói válogatott nagyobb reményekkel vághat neki a tornának, a múlt héten az utolsó felkészülési mérkőzésen 5-1-re győzték le Szerbiát. Cserébe rajtuk a nyomás: utoljára 1986-ban sikerült eljutniuk a negyeddöntőig, azon a vébén, ahol házigazdák voltak (és igen, azon a vébén, amitől minden érzelmesebb magyar focirajongó szemében könnyek gyűlnek a mai napig).

Mexikó a FIFA-világranglista 14. helyéről indítja a vébét, a legnagyobb kérdés talán az, hogy kap-e bármennyi játékidőt a 40 éves Guillermo Ochoa, a kapus, aki a 2014-es vébén vált legendává, amikor kivédte a házigazda brazilok szemét egy olyan meccsen, ami ugyan a végén 0-0 lett, mégis a torna egyik legjobbja volt. Ochoa, ha most pályára lép, az első olyan mexikói focista lesz, aki 6 világbajnokságon is szerepelt.

Megnyitó, magyarosan

Szerencsére az M4 nem hagyja cserben a kedves nézőket. A szakértőnek meghívott Dragóner Attilának kapásból nem sikerült hétköznapi szexizmus nélkül indítania a felvezető műsort, azzal nyitott, hogy hát a férfiak most nagyon, de nagyon fognak örülni. Berkesi Judit műsorvezető ugyan megpróbálta párszor finoman jelezni neki, hogy vannak nők is, akik szurkolnak ilyenkor (nahát!), Dragónert azonban nem lehetett kibillenteni, a biztonság kedvéért kis mosollyal többször is ráerősített, hogy bizony a nők ilyenkor elvesztik a férjüket/párjukat néhány hétre, és hát igen, a férfiak szeretik a focit, nekik most szuper időszak következik. Oszt jónapot.

Megnyitó Mexikóban

Innen futhatunk neki a megnyitó ünnepség megtekintésének, azték táncosokkal, mexikói zenészekkel, labubukkal (gondolom, amikor megkoreografálták az ünnepséget, még trendingeltek 2025 moncsicsijai), és természetesen a gigantikus kupa körüli önfeledt ünnepléssel.

Előadta Shakira a Dai Dait? Persze.

Ez még csak az első megnyitó, mivel az USA és Kanada is társrendezője az idei világbajnokságnak, mindkét másik helyszínen is lesz majd nyitóbuli.

A vébéről szóló összes anyagunk itt olvasható, a 21 órás meccskezdésig külön ajánlom áttekinteni Benics Márk interjúját Szabó Christophe újságíróval, amiből kiderül, milyen szempontból lesz történelmi a torna, és miért lesz borzalmas nézni, illetve Bede Márton cikkét a diaszpórák világbajnokságáról.


Forrás

Érdekességek

Bosnia beat Italy. Utica never recovered.

Trump lefújta a csütörtök esti, Irán elleni légicsapásokat, olyan jól állnak szerinte a béketárgyalások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.8Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 15:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 15:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF303.74Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 15:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 15:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »