Távozásáról írt a Fidesz kedvenc családpolitikai intézetének elnöke, akinek a menesztést Magyar Péter jelentette be

Bejelentette távozását a közösségi médiában pénteken Fűrész Tünde, a  Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, akinek a menesztéséről Magyar Péter miniszterelnök több más gyermekvédelmi vezető leváltásával együtt tett bejelentést az Országgyűlés hétfői ülésnapján arra hivatkozva, hogy az  Orbán-rendszert segítették a munkájukkal.

Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt nyolc évben a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetőjeként dolgozhattam és köszönöm mindenkinek azt az alkotó, építkező közös munkát, amellyel a magyar családok, gyermekek és idősek támogatását szolgálhattuk

– fogalmazott posztjában az intézet távozó elnöke, aki szerint a (KINCS azzal a céllal jött létre, hogy a család- és népesedéspolitika háttérintézményeként hidat képezzen a szakpolitikai döntéshozatal és a tudományos világ között. Fűrészt Tímea úgy fogalmazott:

Büszkén, emelt fővel, bár fájó szívvel távozom, miközben bízom benne, hogy a KINCS-ben zajló értékes és értékteremtő munkára a jövőben is szükség lesz.

Az intézet elnökének felmentésére jogilag nem Magyar Péternek, hanem a családpolitikáért felelős miniszternek van hatásköre. A kormány hivatalos közlése szerint Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter június 8-án több vezetőt menesztett, köztük a KINCS vezetőjét is.

A KINCS létrejöttét 2017 decemberében Novák Katalin későbbi köztársasági elnök még Balog Zoltán miniszter családügyi államtitkáraként jelentette be. Eszerint az intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) háttérintézményeként kezdte meg működést azzal a céllal, hogy családpolitikai és népesedési kutatásokkal segítse a kormányzati döntéshozatalt.

2020-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint olyan, a intézet logójával ellátott kérdőíveket töltettek ki gyerekekkel a részoruló gyerekeket üdültető Erzsébet-táborokban, amelyekkel kapcsolatban módszertani, adatkezelési aggályok is felmerültek. A PDSZ szerint a kérdőív kitöltése elvileg önkéntes volt, és szülői beleegyezéshez kötött, de az érzékeny adatok alapján a kitöltő egyértelműen beazonosítható volt.

A szakszervezet egy bekarikázós kérdőíven próbálták például megtudni, hogy a gyerekek miként osztályozzák 1-től 5-ig szüleiket, testvéreiket, osztályukat és tanáraikat.

The post Távozásáról írt a Fidesz kedvenc családpolitikai intézetének elnöke, akinek a menesztést Magyar Péter jelentette be first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szentesi Éva: Hétfőn kezdődik a sugár

A vb eddigi legmeghatóbb pillanata: magához ölelte elérzékenyülő játékosát a paraguayi kapitány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.85Ft
13 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 02:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 02:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.17Ft
13 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 02:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 02:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »