A tengerimalacok megmentője bíróságon győzött a fideszes pénzosztó pályázati alap ellen

Ameddig tudták, titkolták, hogy osztották ki az állatvédelemre szánt pénzeket a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap pályázatain – ezt azonban most már nem tudják megtenni, mert a tengerimalacok megmentője a TASZ segítségével sikeresen kiperelte az adatokat.

A Városi és a Falusi Civil Alap a Fidesz-kormány pályázati rendszere volt, amin a Bethlen Gábor Alapon keresztül nagyrészt pártközeli álcivileknek osztottak pénzeket évek óta, amit aztán a gyanú szerint kampányfinanszírozásra forgattak vissza. Ezekről a visszaélésekről évek óta ír a 444, többek között azt az egyesületet is így finanszírozták, ami aztán a pénzből Penny-kártyákkal akart szavazatokat vásárolni Hankó Balázsnak.

Az állatvédelemre szánt pénzek elosztása sem nézett ki sokkal jobban. A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület még a választás előtt írta ki egy posztban, hogy ők nem köszönik meg a kormány minimális, félmillió forintos támogatását:

„Sajnálattal látom, hogy az évek során a propaganda eszköze lett az állatvédelem, a jelentéktelen eredmények világmegváltónak vannak titulálva, közben 3-3,5 millió kóbor állat járkál kis hazánkban”

– írta az egyesületet vezető Szalai Bálint, április 12. óta pedig posztsorozatban kezdte feldolgozni a fideszes állatvédelem gyakorlatát.

A tengerimalacos egyesület vezetője azt is szerette volna jobban átlátni, hogy a Városi és a Falusi Civil Alapból hogy osztották el a pénzeket. Mint a TASZ írja, feltűnt neki, hogy a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap pályázatain alig nyernek állatvédő szervezetek. Ezért közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy láthatóvá váljon, kik pályáztak támogatásért az elmúlt években a támogatásokat elosztó Bethlen Gábor Alapnál, és arra is kíváncsi volt, hogy kiket utasítottak el.

Az adatigénylést a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. azonban elutasította, ezért ő a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ami hiába adott igazat neki, az adatokat ezután sem kapta meg.

Szalai Bálint végül a TASZ segítségével bírósághoz fordult, a Fővárosi Törvényszék pedig most kimondta, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő nem titkolhatja, hogy kik pályáztak állami támogatásra – ezért végül ki kellett adnia az adatokat. Szalai most dolgozza fel az adatokat, hogy kiderüljön, kik kapták a valódi állatvédők helyett a támogatásokat.


Forrás

Érdekességek

Not another political World Cup

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF352.11Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 01:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 01:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.24Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 01:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 01:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »