A közmédia elsötétítésének fájó hiánya

Azért én nagyon vártam azt a pillanatot, amikor elsötétül a közmédia. A kampány számos pillanatában elhangzott, majd Magyar Péter a választási győzelem után a köztévében ismételte meg: kormányra kerülve felfüggesztik a közmédia adását.

A gyors elsötétítés nekem akkor is hiányozni fog már, ha időközben miniszteri biztost neveztek ki a közmédia élére, ha felmondott a hírhamisító Papp Dániel MTVA-vezérigazgató, és tiszás képviselők végre benyújtották a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatukat is.

Az elmúlt években bűnös élvezetté vált az M1 híradója, meg úgy általában az egész műsorfolyam. A fideszes politikai reklámok, a Tisza-gyalázás, az észak-koreai szintű egyoldalúság, A háború borzalmai címet viselő rettegtető fél óra, a beszélgetések, ahol riportere és alanya nagy egyetértésben dicsérte a Fidesz intézkedéseit és szapulta Magyar Pétert. Egy szakma meggyalázása. Sok-sok milliárd forint elégetése.

Aztán mit lát az ember most, két hónappal a választás után? Ugyanazok az arcok mondják be a BBC-sztenderdnek (ha van még ilyen) megfelelő híradóban a híreket, vagy tesznek fel viszonylag normális, elfogulatlan kérdést a vendégeiknek. Egyik kedvencem a riporter, aki a választás előtt A háború borzalmaiban minden áldott nap – de tényleg minden áldott nap – hosszú percekig sorolta, milyen szörnyűségeket követnek el Ukrajnában a kényszersorozók, pár nappal ezelőtt pedig egy erdőszélen arról beszélt: Ukrajnában ismét divatba jött a fiatal lányok körében a népviselet.

2025. április 17-én például ezek mentek a reggeli Híradóban:

  • 1. perc: Nézőpont – az emberek többsége elutasítja a Tisza–Brüsszel-paktumot.
  • 3. perc: Hidvéghi Balázs: a Tisza–Brüsszel-paktum a gátlástalan hatalomvágyról szól.
  • 4. perc: Szijjártó: Szánalmas kapálózás, amit a Tisza Párt elnöke csinál az ukrán EU-tagság ügyében.
  • 5. perc: Menczer Tamás: Nevetséges, amit Magyar Péter csinál.
  • 6. perc: Ukrajna uniós tagsága több tízezer milliárdos kérdés.
  • 6. perc: A Tisza–Brüsszel-paktum része a Libe-bizottság magyarországi látogatása.
  • 7. perc: Hankó Balázs: A Tisza Párt ma újra bebizonyította, hogy nem a magyar emberek oldalán áll.

2026. június 11-én, a választások után két hónappal így nézett ki az adásmenet:

  • 1. perc: Mindjárt kezdődik a foci-vb.
  • 3. perc: Zavargások Belfastban.
  • 5. perc: Az USA iráni célpontokat támadott.
  • 5. perc: 3,4 milliárd forintot ad a kormány a kórházi klímákra.
  • 6. perc: Benyújtotta a kormány az uniós pénzek hazahozatalához szükséges korrupcióellenes intézkedéseket.
  • 9. perc: Ruff Bálint rendkívüli parlamenti ülést hívott össze.
  • 10. perc: Fokozódnak a támadások Ukrajnában és Oroszországban.
  • 11. perc: A német külügyminiszter fogadta Orbán Anitát.
  • 12. perc: Ukrajna szerint hamarosan létrejön a Magyar Péter–Volodomir Zelenszkij találkozó.
  • 12. perc: Megkezdődött a tiszavirágzás (!!!).

Még egyszer mondom, a két Híradót ugyanazok az emberek állították elő. A kormányváltás utáni Híradók műsorvezetői is ugyanazok, akik korábban az emberek képébe hazudtak.


Forrás

Érdekességek

Bővül a Partizán-kormány: Kovalcsik Tamás szakpolitikai elemzésért felelős helyettes államtitkár lesz Ruff alatt

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF352.11Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 03:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 03:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.24Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 03:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 03:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »