Trump vejének tervezett luxusüdülője után egy másiknál is tüntettek, kerítést bontottak az albánok

Mintegy kétszáz helybeli lebontotta egy adriai tengerparti luxusberuházás drótkerítését az északnyugat-albániai Rrjollban arra hivatkozva, hogy a fejlesztés tőlük elkobzott földeken épül. A montenegrói határ közelében fekvő, homokos tengerpartjáról és fenyőerdőiről ismert faluban a tiltakozók albán zászlókat lengettek, és „Forradalmat!” skandálva bontották le a kerítést. A helyszínen kisebb összetűzések alakultak ki a rendőrökkel, a hatóságok azonban nem akadályozták meg a kerítés lebontását – írta az MTI.

A helyiek szerint egy ötcsillagos luxusüdülőt építenének a vitatott területen. A beruházást egy albán vállalat valósítja meg, a projektet pedig az albán kormány kiemelt beruházásként kezeli.

A tiltakozók szerint mintegy kétszáz helyi családot érint a földtulajdon körüli vita. Egyik képviselőjük, az 56 éves Zeke Nikolle Shullani azt mondta, addig folytatják a megmozdulásokat, amíg a földjeiket elvesztő lakosok nem kapnak kártalanítást.

Egy másik helyi földtulajdonos, a 60 éves Nikolin Markpalaj azt kifogásolta, hogy a beruházók nem egyeztettek a lakossággal. Mint mondta, a helyiek hiába kérték a befektetőket, hogy tárgyaljanak velük.

Azt hiszik, hogy mindent következmények nélkül megszerezhetnek?

– tette hozzá.

Flamingós forradalom

A megmozdulás nem egyedi eset: az elmúlt időszakban egyre több tiltakozás kísérte az Albánia tengerpartján tervezett beruházásokat, különösen azokat, amelyek környezetileg érzékeny területeket érintenek.

A legnagyobb visszhangot egy Vlore közelébe tervezett luxusüdülő építése váltotta ki, amely Jared Kushnerhez, Donald Trump amerikai elnök vejéhez köthető. A beruházás ellenzői szerint az fejlesztés egy flamingóknak és tengeri teknősök fészkelőhelyének otthont adó területet veszélyeztet. A tiltakozássorozat emiatt kapta a „flamingós forradalom” nevet, és lett a flamingó a szimbóluma.

The post Trump vejének tervezett luxusüdülője után egy másiknál is tüntettek, kerítést bontottak az albánok first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A nap legfontosabb hírei – 2026.06.13.

Vannak olyan befektetések, amelyeknek segít az iráni háború és az infláció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF352.13Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 04:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 04:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.23Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jun 2026 04:50 UTC
Latest change: 14 Jun 2026 04:41 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »