A sci-fikben mindig úgy megy, hogy benyitsz egy koszvadt ajtón valami szemetes sikátorból és a pár négyzetméteres félszuterénben, ahol párszáz évvel korábban szemfelszedő nénik stoppolták a lyukas harisnyákat, az agyhacker lesöpör asztalról egy pizzásdobozban szundikáló patkányt meg egy marék csikket, aztán rácsatlakoztat a teleportáló készülékre és átlő az Alfa Centauri-rendszerbe. Ilyesmi érzés volt, amikor a műegyetemi kampuszon beléptem egy málló falú épületbe, ahol a főlépcső helyett jobbra fordulva beengedtek egy kopott ajtón, ahol egy félszuterénben találtam magam Makk Péter és Csonka Szabolcs nanofizikusokkal – akik normális termetűek, csak közben apró vagy rohadtul vékony dolgok fizikájával foglalkoznak – illetve egy olyan, negyedmilliárd forintos hűtőberendezéssel, ami olyan hideget csinál, amihez képest a világűr hőmérséklete a hajdúsámsoni főtér augusztus 6-án délben. A hűtő belsejében ráadásul kvantumszámítógépekhez használható kísérleti csipeket hűtenek le az abszolút nulla fok közelébe.

Nagyrészt emiatt az új hűtőcucc miatt jöttem. A géphez, amit, ha nanofizikusok között akarsz elvegyülni egy buliban, lazán csak „vödörnek” nevezz, Makk Péter pályázata révén jutott hozzá az egyetem és pont olyan idegesítő hangot ad, mint egy MR-készülék, miközben odabent úgy párologtatja a héliumot, mintha nem lenne holnap. Mi jut az eszébe a héliumról két topkategóriás kutatónak? Hát az, hogy ha kidurran a gázos lufi, a héliummolekulák pikk-pakk már a világűrben járnak, mert gyorsabban mozognak, mint a szökési sebesség.

Gyorsan megtudom azt is, hogy a qubit vagy kvatumbit az nemcsak a 444 testvérlapját meg a kvantumszámítógépekben feldolgozott információk alapegységét jelenti – ami a hagyományos számítógépekben a vagy 0 vagy 1 értéket felvevő bit – hanem mondjuk egy fogságba ejtett elektront is. Ezen a ponton válik számomra világossá, hogy két házigadám kisipari qubitgyártással és qubitfagyasztással tölti a napjait.

De miért fontos ENNYIRE lehűteni a qubitokat? A két kutató olyan megrázó információt oszt meg velem, hogy a pompásan teljesítő légkondi ellenére szabályosan megszédülök.

A kvantumszámítógépek jelen fejlettségi állapotukban olyanok, mint a szmókerek! Mármint nem a grillezéshez használt, henger vagy tojás alakú fém eszközök, hanem mint a napot reggeli rakétával indító, megveszekedett fűszívók: minden hordozott információt szinte pillanatok alatt elfelejtenek.

„Diktáljatok inkább beléjük egy fél tábla tejcsokit meg pár Red Bullt” – gondolom magamban, de inkább nem mondom ki hangosan. Ennek hála azt is megtudom, hogy mi a létező, igen kezdetleges kvatumkompjúterek nagy gyengéje: maximum 100 elvégzett művelet és szegény kortárs kvantumszámítógép arra se emlékszik, hogy az előbb hangosan kimondta-e vagy csak magában sütötte el a poént. Hogy miért roncsolódik és megy tönkre ilyen gyorsan az információ a kvantumcsipekben? Azért, mert a qubitek túlérzékenyek: elég, ha az információtároló közelében megrezdül pár atom és az érzékeny infó ettől a minimális rezgéstől is úgy kezd el szétesni, mint a Fidesz sajtóbirodalma a választások után.

Forrás