
A Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték Zeller Juditot, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársát.
Zeller, aki 2016-ban csatlakozott a szervezethez, eddig az Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programot vezette.
Közleményében a TASZ azt írta, „az alapjogok és az emberi méltóság érvényesülése iránt elkötelezett jogászként” Zeller a „betegjogok, az önrendelkezés, az életvégi döntések, az oktatási jogok, a szülői jogok területén” végzett felbecsülhetetlen munkát.

„Az oktatás szabadságáért küzdő mozgalmakat, az SZFE oktatóit, sztrájkoló tanárokat, érintett szülőket éppúgy segítette, mint azokat, akiknek az egészségügyben sértették meg a megfelelő ellátáshoz és tájékoztatáshoz fűződő jogait. A TASZ biztos abban, hogy Zeller Judit a kormányzati munkája során is ezt az emberi jogi szemléletet fogja képviselni.”
A jogvédő szervezet szerint reményre ad okot, hogy a kormányváltás óta számos, az emberi jogok iránt elkötelezett és a civil szférából érkező szakember kapott fontos kormányzati tisztséget. Azzal zárták, a TASZ a korábbinál összehasonlíthatatlanul jobb együttműködésben bízva, de továbbra is a hatalomtól függetlenül dolgozik azért, hogy a polgárok érvényesíthessék jogaikat az állami szervek indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben, és változás történjen a rendszerszintű problémák terén.
A pénteki Magyar Közlöny szerint Zeller mellett Bátory Zsófia Orsolyát, Bódy Évát, dr. Both Emőke Kingát, dr. Galambos Katalint, dr. Makay Zsuzsannát, Sepsey Krisztinát, dr. Sziklai Istvánt, dr. Szilas Péter Tamást is a minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök.







