Magyar: 91 magyar híd van kritikus állapotban

Az Orbán-kormány azon dolgozott, hogy szándékosan megkárosítsa a saját hazáját. Miközben szuverenitásról hazudoztak, magánkézbe játszották az állam stratégiai cégeit. De még ezt sem úgy tették, hogy elkótyavetyélték az állami vagyont, hanem hitelgaranciát nyújtottak a haveri cégnek, hogy ugyan vegyék már meg a magyarok tulajdonát

– magyarázta Magyar.

Több ezer állami milliárdból fújtak fel olyan cégeket, melyeket az állam már nem birtokol. Ez Magyar szerint rosszabb, mint a szocialista privatizáció volt, a magyar emberekkel fizettették ki azt, hogy mások megszerezzék, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.

Őszintén bánja azt is, hogy nem látták a magyarok azt, amikor Vitézy bemutatta a kormányülésen, milyen állapotban van a közlekedés. Amit Lázár János elvégzett, az felfoghatatlan, fogalmazott a miniszterelnök.

91 magyar híd van kritikus állapotban, ahol százezrek közlekednek naponta, amire nem kellett volna többet költeni, mint amit a propagandára vagy Fásy Zsüliettnek és társainak adtak, tette hozzá.

The post Magyar: 91 magyar híd van kritikus állapotban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kanada 1–0-ra veri Dél-Afrikát, indul a vb egyenes kieséses szakasza: minden, amit tudnia kell

Magyar Péter: Szavaim sincsenek arra az orosz rulettre, amit az Orbán-kormány költségvetési politikának nevezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF354.11Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 20:50 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 20:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 20:50 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 20:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »