Nikola Portner 1993. november 19-én született a franciaországi Lyon városában. Pályafutása során szerepelt a BSV Bern, a Kadetten Schaffhausen, a Montpellier, a Chambéry és a SC Magdeburg csapataiban.
A Montpellier-vel egyszer, a Magdeburggal kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját, amellett a svájci válogatottban több mint 150 alkalommal lépett pályára.
Tisztában vagyok azzal, hogy milyen tradíciókkal rendelkező csapathoz igazolok, hiszen pályafutásom során többször is játszottam a Szeged ellen. Izgatottan várom a kezdést, és azt, hogy először magamra ölthessem a csapat mezét. Egyelőre még ismerkedem a várossal
– nyilatkozta Portner a klub hivatalos honlapján.
A 32 éves kapus két éve, 2024 áprilisában doppingügybe keveredett, a vizeletében metamfetamint találtak, ugyanakkor a mért koncentrációszint töredéke az anyag tipikus bevitelének. A szervezetében csupán 78 nanogrammot mutattak ki, ami olyan kicsi, hogy akár közvetetten, bőrrel érintkezve is bejuthatott.
A 2024. május 2-án megvizsgált B minta is pozitív lett, ez többéves eltiltást eredményezhetett volna, végül 2025 augusztusában a kézilabdázó 21 hónapos eltiltást kapott, és 2025. december 10-ig nem léphetett pályára.
The post Két éve doppinggyanúba keveredett, háromszoros BL-győztes kézis igazolt Szegedre first appeared on 24.hu.








