A New Yorker magazinnak adott interjút Krasznahorkai László, akivel még márciusban, az Athéni Nemzetközi Irodalmi fesztiválon beszélgetett a lap munkatársa. A Nobel-díjas író természetesen most sem tőmondatokban válaszolt a kérdésekre, és megdöbbentő módon nem túl optimista az emberiség jövőjét illetően.

A saját munkáiról azt mondta, szinte minden könyvét kudarcnak tartja – és ha ez a kudarcsorozat nem következett volna be, az első könyv után abbahagyta volna az írást. „A Bibliának nem volt folytatása, ugye?” Visszaolvasni sem szokta őket, és soha nem tenné önszántából. Kivétel volt, amikor Tarr Béla filmjeihez forgatókönyvet kellett írnia, és hangosan fel kellett olvasnia a saját szövegeit. Ilyenkor mindig ugyanaz történt:

„Hirtelen megláttam egy rettenetes ritmushibát, egy dallambeli hibát, egy formai hibát, és számomra ezzel az egész mű elromlott.”

Az újabb könyv mindig az előző ilyen hibáinak kijavítási kísérlete. „Az egész életem csupán ilyen jóvátételi kísérlet. Nem megy valami jól.”

A mondatainak hosszúságáról – amelyek olykor egyetlen könyvön át húzódnak – azt mondta, ez az élő, vallomásszerű beszédhez való közeledés eredménye. Azt a fajta kijelentést, hogy „tizenhét éve szerelmes vagyok magába, és nem bírom tovább, el kell mondanom…” – ezt nem lehet vesszőkkel rendezett kis mondatokra szabdalni.

A szépségről és annak elvesztéséről szólva Krasznahorkai azt mondta: maga a szépség nem tűnt el, csak az emberek viszonya változott meg hozzá. A szépség iránti megszállottság pedig regényei ihletője is:

„Ezt a dilemmát a szereplőimre aggatom, hogy elmondhassam, hogyan boldogulnak ezzel a kérdéssel, és hogyan szenvedik el a kudarcukat. Van egy személyes jellegzetessége a könyveimnek: a saját kudarcaimat rátolom erre vagy arra a regényes szereplőmre, hogy ő szenvedjen, mert én már nem akarok szenvedni.”

Krasznahorkai szerint Michelangelo ma egy hűtőmágnes. Egy fénykép, amelyet az ember a szobra előtt állva készít magáról. És hogy jutottunk ide? Az ókori ember számára az istenek jelenléte magától értetődő volt, a kereszténység új alapot adott a transzcendencia megtapasztalásának, a reneszánsz megmutatta, hogy az emberi alkotás is felérhet ehhez a szépséghez – aztán a barokk után egyre csak romlott a helyzet. Az ember ma élvezetközpontú, és ez kényelmes, de valami elveszett.

A jelenkori kultúráról Krasznahorkai éles politikai megállapításokat tett. Európában a kultúra ma szerinte „nem más, mint egy nevetséges jobboldali vagy szélsőjobboldali tradicionális ideológia, amelyben a kultúra engem nemessé tesz, és aki ezt nem fogadja el, az az ellenségem lesz.” Sajnálja a fiatalokat, de hozzáteszi: ne kényszerítsük őket arra, hogy velünk együtt gyászolják Michelangelót vagy Dantét. „Várjunk egy kicsit. Legyünk türelmesek.”

Ennél persze még sokkal többet is mondott a Nobel-díjas író, érdemes az egészet elolvasni.

Forrás