
Kedd délutánra megdőlt az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, számolt be az idokep.hu. A csúcstartó eddig egy 2007. július 20-ai nap volt Kiskunhalason, amikor 41,9 fokot mértek.
A HungaroMet mérése szerint kedden azonban Szécsényben elértük a 42,0 fokot. Ez még mehet feljebb is, de a rekord már biztos.

A mára vontakozó napi rekord 39,6 fok volt, de már délben több helyen mutattak a hőmérők 40 fokot. Vagyis mind a napi, mind a valaha mért legmagasabb hazai hőmérsékletet és ráadásul a fővárosi rekordot is felülírta a mostani hőség. Utóbbi csupán egy négyéves rekordot döntött meg. Az akkor 38,2 fokot most szintén egy újpesti mérés múlta felül több, mint két fokkal. Délután a HungaroMet ugyanitt 40,9 fokot mért.
A rendkívüli hőhullámban (új nevén hőkupolában), amely Európát sújtotta, már hétfőn is majdnem sikerült megdönteni a magyar rekordot. Akkor Aszód a rekorder címről mindössze 0,2 fokkal maradt le.
A mostani meleg több a szokásos nyári melegnél, pont olyan természeti katasztrófa, mint egy árvíz vagy egy járvány. Azt, hogy mennyire súlyos és veszélyes a helyzet, jól mutatja, hogy Nyugat-Európában már több száz haláleset történt a hőség miatt. Magyarország több pontján akadozik a víz- és áramellátás, korlátozásokat vezettek be, mégis a Dunai Vízművek kedden azt közölte, elképzelhető a teljes összeomlás.
A megoldásokra, hasonló hőhullámokra még sokáig fogjuk keresni a választ, de az biztos, hogy a NER-nek történelmi felelőssége van Magyarország kiszáradásában.







