Másfél órán keresztül bámultam Mbappét, hogy neked már ne kelljen

A sportközvetítések a 21. században szinte észrevétlenül alakultak át a szemünk előtt. Ha a 2000-es évek elején megnéztél egy focimeccset a tévében, volt az alapértelmezett oldalnézet, néha ráközelítettek egy-egy játékosra, a gólokat és helyzeteket megmutatták a kapu mögül, és örültél, ha a lassításnak sikerült elkapnia a megfelelő pillanatot. Azóta van szuperlassítás, Spidercam, jött a VAR, a játékvezetőkre testkamerát szerelnek, és 2026-ban ott tartunk, hogy egy extra, immerzív online streaming funkcióként hirdetett szolgáltatás révén úgy néztem végig a vébé francia–svéd meccsét, hogy kizárólag Kylian Mbappét mutatta a kamera, nehogy lemaradjak egyetlen fejvakarásáról, és mindenképp meg tudjam számolni, hány kortyot iszik a hidratációs szünetben.

Hogy jutottunk idáig?

Mivel fokozatosan vezették be a közvetítéstechnikai innovációkat, nehéz volt követni a változást, de itt van egy összefoglaló a 2007-es magyar–olasz meccsről (3-1 ide!) a Sport2 közvetítésében: semmi villogás, standard kamerállások, a legdurvább digitális effekt az ismétlések előtti-utáni powerpointos áttűnés. Ellenpéldának akkor legyen itt a keddi/szerdai francia–svéd meccs összefoglalója: a képminőségen túl látványosak a játékosok fölött egy kábelen futó Spidercam képei, a les- és gólvonaltechnika, ami a focisták élő 3D-modellezésére és AI-szoftverekre épül, vagy épp az elmúlt 1-2 év legjobb újítása, a tényleg érdekes momentumokat megörökítő Refcam, vagyis a játékvezető testkamerájának felvételei.

Ezek teljesen érthető fejlesztések, a sokmilliárd dolláros és eurós sportközvetítési bizniszen egyre több szereplő osztozik: először a kábeltévék, majd a streaming szolgáltatók forgatták fel a piacot, és konszenzusnak tűnik, hogy az előfizetőkért folyó harcot csak prémium tartalmakkal lehet megnyerni. Ezért szülik tele újabban az internetet TikTok- és Reels-videókkal a sportcsatornák, és ezért folyamodnak olyan szenzációkhoz, mint a sztárkövető kamerás extra közvetítés. Esetünkben: MbappéCam.

A műfajnak egyébként vannak nagy elődjei. 1970-ben a német kísérleti filmes, Hellmuth Costard nyolc darab 16mm-es kamerával követte George Best játékát egy Manchester United–Coventry City mérkőzésen, majd 2006-ban egy hasonló film jött ki „Zidane: egy 21. századi portré” címmel, amelyben Zinedine Zidane egy realos meccsét lehet végignézni (a Mogwai zenéjére) úgy, hogy 17 kamera csak a francia sztárjátékost vette. Ezek azonban még egyértelmű művészi céllal készültek: a pszichológus végzettségű Costard nyilván valamilyen mélyebb lélektani tanulmányként tekintett Best izolációjára, de a kortárs művészek által rendezett Zidane-film is ezt a szokatlan helyzetet (amikor ennyi időn át egyetlen emberre szegezzük a tekintetünket) próbálta filmes eszközökkel dramatizálni.

Az MbappéCam nem ilyen.

Ez már inkább a sztárkultusz, a prémium tartalmak kényszere és a szinte korlátlan technológiai lehetőségek keverékéből fakad. Nem véletlen, hogy a játékoskövetés modern változatát korunk egyik legikonikusabb focistáján, Lionel Messin tesztelték először: a Paramount+ másodlagos streamként ajánlotta egy 2023. augusztusi Cincinati–Inter Miami meccsen a Messi-nézetet, amit az Athletic sportlap hipnotikus, meditatív élményként írt le, de az értelmét már akkor sem találták. A MessiCam később többször is visszatért, az Apple TV mellett TikTok live-ban is lehetett nézni – és ezt több millióan meg is tették. Ahogy annak is több nyoma van, hogy Szoboszlai Dominik Liverpool-meccsein is volt már ilyen lehetőség a Spíler TV online csatornáin és a TV2 Play Prémiumon, egészen 2023 októberétől kezdve, bár ezekről annak idején lemaradtam.

A most zajló focivébén viszont már egyből feltűnt, amikor a tévés közvetítésben bemondták, hogy az M4 Sport oldalán két extra streamet is indítanak: az egyiken Kylian Mbappét, a másikon a svéd csatárhármast (Gyökeres, Isak, Elanga) lehet bámulni. Mint a csatorna közösségi médiás posztjaiból kiderült, ezt most, a világbajnokság kieséses szakaszában vezették be.

Mire megnyitottam az oldalt, már a himnuszok mentek. Mbappé lelkesen végigénekelte a franciát, majd tisztességesen végighallgatta a svédet, láthattam, ahogy egyenként lepacsizik mindenkivel, és közben azon gondolkodtam, hogy AI-vezérelt az őt a kép közepén tartó kamera, vagy egy szerencsétlen operatőr kapta meg ezt az izgalmas feladatot.

Ha fociról van szó, egyszerű fogyasztó vagyok: angol Premier League minden mennyiségben, magyar válogatott kötelező, Eb-vb jöhet, meg még egy-egy jobb BL-meccs is. Mivel ez kb. tíz éve biztosan így van, az angol bajnokságon kívül játszó mai sztárok nagy részét leginkább hírekből, mémekből, vagy elcsípett összefoglalókból ismerem, vagyis sok esetben a játékosokról kialakult kép is csak másodkézből, a közhangulat révén él a fejemben. Például tudom, hogy sokan utálják Vinícius Jr.-t, de nincs az az isten, hogy megnézzek egy La Liga-meccset, hogy saját szememmel járjak utána, miért.

Így azt reméltem, a látószögemből szintén kieső Kylian Mbappéról is megtudok valamit ebből a közvetítésből.

Végül is megtudtam. Mbappéról ellentmondásos infóim voltak, játékostársai és edzői általában dicsérik a csapatkapitányhoz illő magatartását és hozzáállását, a focis közösségekben viszont gyakran a szokásos allűrös, önző, nagyképű szupersztár képe rajzolódik ki róla. Abban a kb. 88 percben, amíg a svédek ellen a pályán volt, a társai által elmondottak érvényesültek: alázatosnak tűnt, folyamatosan irányította, megtapsolta a játékostársait, jól mozgott, egyfolytában nézte, hogyan kerülhetne helyzetbe (sportújságírói zsargonnal: együtt élt a játékkal), nem kötekedett se a védőkkel, se a bíróval, és a közönséget is lelkesítette.

Voltak sokatmondó pillanatok, amik talán a jelleméről árulkodtak, de legalábbis egy olyan oldalát mutattak meg a játéknak, ami a drámai reakciókat hajhászó közvetítésekből kimaradnak: amikor ziccerbe hozta Michael Olisét, aki kihagyta a helyzetet, Mbappé tapssal biztatta csapattársát, és dorgálás helyett hevesen intett neki, hogy semmi gond, talpra, gyerünk vissza játszani. A legfeltűnőbb viszont az volt, hogy amikor valami nem jött össze, például ő hagyott ki egy ziccert, akkor ugyan reflexből bosszankodott egyet, de öt másodpercen belül már semmi nyoma nem volt ennek, és újra a játékot figyelte. Ez a tévés szuperlassításokból egyáltalán nem jön le, csak a „hisztit” látjuk, ami épp elég arra, hogy visszajátszott, 3-4 másodperces reakciók alapján ítéljünk meg egy játékost.

Pszichológiai karakterrajz ide vagy oda, a két góljáról teljesen lemaradtam volna, ha a háttérben nem megy a tévén maga a meccs is – ahogy elrúgta a labdát, már futott is ki a pálya szélére, a kamera pedig természetesen oda is követte.

Nem is igazán tudom, hogy mi lehet jó analógia arra, hogy egyetlen ember minden mozdulatát bámuljuk másfél órán keresztül. Adja magát a valóságshow-párhuzam, de Való Világokból és Big Brotherekből is csak az adásba került, szerkesztett változatot látta a nézők 99,99 százaléka, még ha újabban lehetett is nézni online az élő kameraképeket. Vagy ott vannak a több órás élőzéseket toló online streamerek, akiknek azonban egyrészt nem az arcát és a testét bámulja a néző a teljes műsoridő alatt, hanem jellemzően azt, hogy mit csinálnak (játszanak, videót néznek stb.), másrészt ott a közönséggel történő interakciók miatt más a helyzet.

Az MbappéCam színtiszta kukkolás, még ha a játékos tisztában is van azzal, hogy a szerződése értelmében folyamatosan megfigyelik. Nem rángatnék ide Jeremy Benthamet, Foucault-t meg Hawthorne-effektust, de azt már nagyon sokan tudományosan leírták, hogy a megfigyelés alatt álló emberek viselkedése óhatatlanul megváltozik, mert az állandó monitorozás drasztikusan növeli a kognitív terhelést. A modern munkahelyeken végzett pszichológiai kutatások is mindig erre jutnak: ha az alany tudja, hogy megfigyelik, akkor a természetes, ösztönös viselkedést felváltja a görcsös önkontroll és a folyamatos performativitás. Mbappé a pályán így már nemcsak focizik, hanem 90 percen át kénytelen szerepet játszani – már csak azért is, mert pontosan tudja, hogy egyetlen fikázást, dühkitörést vagy seggvakarást sem rejthet el a kamerák elől. Megjegyzem: print screen-gombra tapasztott ujjaimmal nem is sikerült elkapnom egy ilyen pillanatot sem.

A játékosok szakszervezete, a FIFPro már néhány éve küzd azért, hogy az egyre nagyobb mértékben, egyre precízebb módszerekkel megfigyelt focisták bizonyos (például a szenzorokon keresztül rögzített biometrikus) adataival ne kereskedhessenek korlátok nélkül, de az ilyen speciális közvetítések ezekben a vitákban nem nagyon kerülnek szóba. Ahogy arról sem tudunk, hogy a játékosoknak mennyi beleszólásuk van abba, hogy rájuk állítsanak egy kamerát.

Más kérdés, hogy ha Mbappé most szerepben volt, akkor az elég jól áll neki, mert így is rúgott két gólt, és őt választották a meccs játékosának.

Arra nem sikerült rájönnöm, hogy ki lehet a célközönsége egy ilyen közvetítésnek a betegesen rajongó tiniken vagy az ilyen képekhez hivatásból egyébként is hozzáférő adatelemzőkön kívül, de abban biztos vagyok, hogy ha valaki megveszi a jegyet a francia–svéd vb-meccsre, kimegy a stadionba, és azzal tölti a 90 percet, hogy távcsővel pásztázza Mbappé minden mozdulatát, azt egyszerűen hülyének nézik. Online legalább ingyen volt, zavarba ejtő, hipnotikus élmény kipipálva, de kevésbé hülyének én sem érzem magam tőle.


Forrás

Érdekességek

Több kerület úgy döntött, egyelőre mégsem szereli le a fővárosi parkolóautomatákat

A Ford kirúgta az AI-t, és visszavette a mérnököket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.74Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 21:10 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 21:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.65Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 21:10 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 21:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »