A Ford kirúgta az AI-t, és visszavette a mérnököket

A Ford újból alkalmazásba vette számos korábbi, tapasztalt mérnökét, miután a mesterséges intelligencia nem érte el az általuk képviselt szakértelem és tapasztalat szintjét, adja hírül a BBC.

Az amerikai autógyártó eredetileg azért vezette be az AI-t egyes területeken, többek között a minőségellenőrzésben, mert a költségek csökkentését és a termelékenység növelését remélte. A BBC a Bloomberg cikkére hivatkozva idézi a vállalat vezetőit, akik azt mondták, hogy az automatizált rendszerek hiányosságainak pótlására az elmúlt években több mint 300 veterán minőségellenőrt vettek fel, illetve vissza.

A Ford korábban 900 AI rendszerrel felszerelt kamerát telepített gyáraiba, hogy már a gyártás során „felismerjék a minőségi problémákat, és segítsenek mérsékelni az ellátási lánc zavarait”. Ősszel Kumar Galhotra operatív igazgató még arról beszélt, hogy a Ford „a teljes ipari működésében bevezeti a mesterséges intelligenciát”.

Most azonban Charles Poon, a járműfejlesztésért felelős alelnök elismerte, hogy az AI-alapú minőségellenőrzés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mint mondta, tévesen gondolták, hogy ha bevezetik az AI-t, és megtanítják neki a tervezési követelményeket, akkor az önmagában kiváló minőségű terméket eredményez. „Az AI nagyszerű eszköz, de csak annyira jó, amennyire jó minőségű adatokkal betanítják.”

Azt is elismerte, hogy a Ford korábban nem fordított kellő figyelmet a legtapasztaltabb mérnökök tudására. „Nem értékeltük eléggé azoknak a legfelkészültebb mérnökeinknek a tapasztalatát, akik számos termékfejlesztési cikluson kísérték végig a vállalatot.” Hozzátette, hogy közülük sokan még azelőtt távoztak, hogy tudásukat felhasználhatták volna az AI-rendszerek fejlesztésére.

A cég tehát visszahívott régebbi szakembereket, hogy segítsenek betanítani a rendszereket, valamint mentorálják a fiatalabb munkatársakat. Lecserélték a mérnöki, ellátási láncért felelős és gyártási vezetők egy részét, és az elmúlt három év során 350 veterán mérnököt vettek fel – közülük korábban sokan a Fordnál dolgoztak.

„Felismertük, hogy az automatizálási, gépi tanulási és AI-eszközeink fejlesztéséhez arra van szükség, hogy azokat a legtapasztaltabb szakemberek tanítsák be” – idézi Charles Poont a Bloomberg.

Jim Farley vezérigazgató a Bloomberg TV-nek ezt nyilatkozta: „A garanciális költségeink csökkennek. A visszahívások költségei is csökkennek. Ezek együtt több százmillió dolláros költségelőnyt jelentenek.”

A Ford a JD Power Initial Quality Study felmérésben a járműminőséget tekintve az első helyet szerezte meg a tömegautó márkák között az Egyesült Államokban – legutóbb 2010-ben állt ilyen jól. A siker kapcsán kiadott közleményében a Ford azt írta, hogy „a kategóriaelső minőség eléréséhez a szakemberállomány jelentős megújítására volt szükség.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Másfél órán keresztül bámultam Mbappét, hogy neked már ne kelljen

Riforma degli istituti tecnici: «No al taglio delle lingue straniere: rende i nostri diplomati meno competitivi»

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.74Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 21:10 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 21:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.65Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 21:10 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 21:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »