Tavasz helyett ősszel nyújtaná be a költségvetést a kormány

A kormány jelentős változtatásokkal készül a 2027-es költségvetés összeállítására, tavasz helyett ősszel nyújtaná be a költségvetési törvényjavaslatot. Kármán András pénzügyminiszter szerint a túl korán benyújtott, majd sokszor újratervezett költségvetés rontotta a fiskális politikai kiszámíthatóságát.

A Portfolio cikke szerint a kormány az uniós elvárásokkal összhangban javítani akarja az államháztartás fenntarthatóságát, és erősíteni akarja a közpénzügyi kontrollt. A 2027-es költségvetés már ezen reformok szerint készül el. A költségvetési törvényjavaslatot egy előre rögzített időszakban, várhatóan október 1. és 31. között kellene benyújtani a parlamentnek. A kormány szerint így közelebb kerülne egymáshoz a tervezés és a költségvetési év kezdete, a büdzsé pedig frissebb gazdasági információkra épülhetne.

A konkrét tervezési feladatokat, határidőket és eljárásokat tartalmazó részletes tervezési tájékoztatót augusztus 31-ig készítenék el. A költségvetés összeállításának intézményi rendje azonban nem változna.

A költségvetésből finanszírozott közfeladatok esetében is lesznek változások. Nem lesz elegendő pusztán a forrásigények bemutatása, hanem a fejezeti indokolásokban részletesen ismertetni kell, milyen célokat kívánnak elérni az egyes programokkal, milyen eredményeket várnak az állami ráfordításoktól, és ezek miként befolyásolják a szolgáltatások minőségét, mennyiségét vagy hozzáférhetőségét.

A kormány a közpénzügyi tervezés logikáját is átalakítaná. Cél lenne a nagyobb átláthatóság, az erősebb parlamenti kontroll, a reálisabb költségvetési tervezés és a közpénzek felhasználásának szigorúbb nyomon követése.


Forrás

Érdekességek

Legalább öt ember meghalt, miután kigyulladt egy 10 emeletes ház Antwerpenben

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.73Ft
02 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 03:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 03:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.51Ft
02 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 03:10 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 03:01 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »