Kanada és Mexikó már nyolcaddöntősnek mondhatta magát, úgyhogy fel volt adva a lecke az Egyesült Államok számára is, amely azzal a Bosznia-Hercegovinával találkozott, amely először játszhatott egy vébén az egyenes kieséses szakaszban.
A bosnyákok kezdték jobban a meccset, Freese kapusnak előbb Demirovic lövését, majd Alajbegovic nagyon veszélyes szögletét kellett hatástalanítania.
Lesgól, érvényes gól, kapufa
A két bosnyák lehetőség után átvette az irányítást az USA, amely előbb egy lesgólt szerzett, majd a félidő legvégén már a szabályos is összejött, Tillman passza után két bosnyák védőt érintve került a labda Balogunhoz, aki villámgyorsan reagált, és némi szerencsével bevette Vasilj kapuját.
Még a szünet előtt összejöhetett volna az újabb gól a Monacóban légióskodó csatárnak, ám a léc ekkor kisegítette a bosnyákokat.
A csoportharmadikként továbbjutó európai válogatott a második félidő elején elvesztette egyik vezérét, Dzekót,
Piros lap? Nem gond!
Az amerikaiak pedig a góllövőjüket vesztették el, Balogun ugyanis a labdáért vívott harcban rátaposott Muharemovic bokájára, és bár nem volt szándékos a mozdulat, kellően sérülésveszélyes volt ahhoz, hogy a videózás után a brazil bíró piros lappal kiszórja a hazaiak csatárát.
Hiába az emberelőny, a bosnyákok nem tudták nagy nyomás alá helyezni az USÁ-t, amely előbb szerzett egy újabb lesgólt Pulisic révén, majd Tillman szabadrúgásból köszönt be, és ezzel le is zárta a nyitott kérdéseket.
Az összefoglalót itt lehet megnézni.
Az Egyesült Államok a nyolcaddöntőben Belgiummal találkozik, a két csapat 2014-ben szintén a legjobb 16 között futott egymásba, akkor hiába védett elképesztően jól Tim Howard, hosszabbítás után a belgák nyertek 2-1-re.
Júl. 2.
Július 2.
02:00
SAN FRANCISCO
Levi’s Stadium
Freese
24
Freeman
16
Richards
3
Ream
13
A. Robinson
5
Tillman
17
Adams
4
Dest
2
McKennie
8
Pulisic
10
Balogun
20
Vasilj
1
Katić
18
Radeljić
21
Muharemović
4
Dedić
7
Gigović
8
Šunjić
14
Kolašinac
5
Alajbegović
19
Džeko
11
Demirović
10
The post Az Egyesült Államok tíz emberrel is kiejtette a vérszegény bosnyákokat first appeared on 24.hu.







