Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta föl magát egy férfi az ENSZ-székház előtt New Yorkban

Egy férfi fölgyújtotta magát az ENSZ New York-i székháza előtt, és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. Miközben lángolt, tibeti zászlót tartott a kezében – közölte a New York-i rendőrség.

Az 52 éves férfit súlyos égési sérüléseket szenvedett, nem lehetett megmenteni az életét. A hatóságok nyomozást rendeltek el, egyelőre nem tudni, mi késztette a férfit arra, hogy fölgyújtsa magát. A férfi nevét addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg nem sikerült elérni a családját.

Az ENSZ szóvivője azt mondta, hogy az incidens az aznapra tervezett összes ülés befejezése után történt, így a szervezet munkáját nem érintette.

Kína azt állítja, hogy Tibet több mint hét évszázada a területének része, a kínai kommunista párt 1951 óta az irányítása alatt tartja a területet. Sok tibeti azonban ezt tagadja, állításuk szerint történelmük nagy részében lényegében függetlenek voltak, és tiltakoznak a kínai főhatalom ellen. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Trump holds the golden tickets

Trump posztolt egy videót Dr. Trumpról, aki meggyógyítja a Trump-elmezavar szindrómában szenvedő celebeket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.34Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.89Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »