Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Nem játszott jó meccset Egyiptom és Ausztrália az észak-amerikai rendezésű futball-világbajnokságon, pedig nem indult rosszul a történet. Az ausztrálok felső léccel kezdtek a 4. percben, az egyiptomiak góllal folytatták a 13.-ban, Ashour fejelt a kapuba egy tökéletes beadást, 1-0.

Ausztráliának ekkor lendületbe kellett volna jönnie, de nem mondhatni, hogy sikerült volna, próbáltak támadni, csakhogy kevés meggyőződés és spiritusz volt ezekben az akciókban. Az egyiptomi játékosok viszont estek-keltek, és mielőtt keltek volna, elég sokat feküdtek, annyira, hogy a közönség egy idő után elkezdte pfújolni őket. Olyankor kicsivel gyorsabban keltek fel.

A második félidő elején kis híján megduplázta előnyét az észak-afrikai együttes, Marmoush azonban kihagyta a ziccerét. Ehelyett jött az ausztrál egyenlítés. Aminek kvázi közvetlen előzménye volt, hogy Hani összefejelt Metcalfe-fal, annyira, hogy pár másodpercre el is veszítette az eszméletét. Meglepő módon mégsem cserélték le, miután magához tért és összeszedte magát, maradt a pályán. Hogy ennek volt-e szerepe abban, hogy hét perccel később tökéletes mozdulattal csúsztatott a saját kapujába, soha nem fogjuk megtudni, a lényeg, hogy 1-1-re módosult az állás.

A folytatásban továbbra is csapkodó és enyhén szólva is közepes színvonalú volt a foci, egyik gárda sem bírt a másik fölé kerekedni. Lehet, hogy Szalahék egy árnyalattal többet tettek annak érdekében, hogy lezárják a történetet rendes játékidőben, de hogy nem sokkal, az fix. A hosszabbításban pontosan ugyanez volt a helyzet, bár a játék kicsit tempósabb és minőségibb lett. Gól nem született, de legalább volt sok csere, köztük egy rendhagyó típusú: az ausztrál kapitány az egyébként az egész vb-n remekül védő Beach helyére behozta a rutinos Ryant.

Jöhettek a tizenegyesek, ahol Ryannek kellett volna kivédenie az egyiptomiak szemét. Nem tette. Annyira nem, hogy egy árva lövést sem fogott meg. Shoubir sem, de neki nem is kellett, lévén, hogy ausztrál részről az első lövő, a csapatkapitány Souttar fölé vágta, majd a negyedikként próbálkozó, mindössze 18 éves Harrington a felső lécet találta el. Így mivel négy egyiptomiból négy eredményes volt, el is dőlt minden.

Egyiptom lett a második afrikai továbbjutó – Marokkó után –, és várhatja ellenfelét, amely az Argentína–Zöld-foki-szigetek párharc győztese lesz.


Forrás

Érdekességek

Why Australia’s politicians are skipping out on the Socceroos

Egy héten belül kétszer is kirúgták Guller Zoltánt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.3Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 01:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 01:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.91Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 01:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 01:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »