A Fradit tavaly a BL-től elütő azeri klub csapott le a ZTE focistájára

A 24 éves belső védő az elmúlt három szezont töltötte a ZTE-nél – az elsőt még az MTK kölcsönjátékosaként –, amelyben a legutóbbi két bajnoki idényben már stabil kezdőjátékosként számítottak rá.

Olyan klubhoz megy, amely rendszeresen bizonyít az európai kupákban

Andrés Jornet, a ZTE sportért felelős elnöke a transzfert a játékos és a klub számára egyaránt fontos lépésnek nevezte. Hozzátette, hogy a Qarabag rangos egyesület, amely nemcsak hazája élmezőnyében szerepel, hanem rendszeresen bizonyít az európai porondon is.

Várkonyi Bence elmondása alapján utóbbi tény a klubváltást illetően az ő döntésében is fontos szerepet játszott.

A ZTE kiegyensúlyozott teljesítménnyel úgy végzett az ötödik helyen a bajnokságban, hogy az utolsó három fordulóban pont nélkül maradt, pedig az éremszerzésre is esélye volt még a hajrá előtt. A csapat a MOL Magyar Kupában döntős volt, ott a Ferencvárossal szemben maradt alul.

Tavaly BL-főtábla, idén Európa Liga

A 12-szeres bajnok Qarabag FK az azeri bajnokság legutóbbi kiírásában – a bakui Szabah mögött – a második helyen végzett, és az Európa Ligában szerepelhet majd a nemzetközi porondon.

Az előző kiírásban viszont a Bajnokok Ligája ligaszakaszának egyik résztvevője volt – a selejtező utolsó körében a Ferencvárosnál bizonyult jobbnak –, ahonnan továbbjutott az egyenes kiesés szakaszba.

Ott aztán a Newcastle United kettős győzelemmel búcsúztatta.

The post A Fradit tavaly a BL-től elütő azeri klub csapott le a ZTE focistájára first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Mérlegen a Tisza-kormány első 50 napja: megtörtént a rendszerváltás?

Tüzek nehezítették a közlekedést több autópályán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.32Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 05:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 05:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.91Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 05:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 05:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »