
Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb cikkeivel, híreivel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
Aranykonvoj
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében, a TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. Tanúvallomások szólhatnak arról, hogy Hajdu a rajtaütéskor Orbán Viktorral telefonált, a tét, hogy a jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatti nyomozás elér-e bármilyen módon Orbánig.
- Podcastben beszéltük át, mit lehet tudni az ügyről.
Derű és harag
Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézesheteit, de ez sem tart örökké: Rényi Pál Dániel cikkében arra figyelmeztetett, hogy a múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk, mert egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.
- És ha már orbánizmus: felidéztük azt is, hogyan nézett ki a NER első nyara, amikor a Fidesz elkezdett módszeresen visszaélni a hatalmával.

Pokoli meleg
A héten megdőlt az abszolút melegrekord, tűz volt a Hortobágyon, elzöldült a Velencei-tó, mi meg riporttal jelentkeztünk a kiszáradás szélén lévő Garancsi-tótól. Amit most tapasztaltunk, az nem a szokásos nyári meleg, hanem veszélyhelyzet – az egészségre és a gazdaságra is nagyon káros, pont ezért kell tudatosan kezelni.

Parlament, politika, belföld
Kedden a parlamentben a Tisza Párt kétharmaddal megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, de volt vita az ügynökaktákról is, és átment a parlamenten a polgármesterek fizetését befagyasztó törvény is. Forsthoffer Ágnes kezdeményezte azoknak a pereknek a békés megegyezéses lezárását, amelyeket korábbi képviselők indítottak Kövér László túlzó mértékű büntetései miatt. Volt egy kis feszkója Magyar Péterrel is, miután elvette a szót a miniszterelnöktől, de aztán másnap megittak egy kávét.
- Kiderült, hogy elszámolási biztos veszi leltárba a kekvák vagyonát, és az is, hogy Ruff Bálint felel az MCC-ért – a kollégium Gellért-hegyre tervezett „reneszánsz palotája” mégsem fog megépülni.

Magyar részvételével volt kormányszóvivői tájékoztató, kiderült többek között, hogy nyilvánosak lesznek az ügynökakták, tovább változik az Alaptörvény, és hogy nyílt pályázattal választják ki a NAV elnökét. Eldőlt az is, hogy a vármegyéknek és a főispánoknak is vége, és hogy Horváth András lesz a közmédia ideiglenes vezetője, valamint hogy Magyar felmentette Hatala Annát, a Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatóját.

Írtunk azokról a vitatott kinevezésekről, akiket a jelek szerint még nem ért el a Tisza Tisztítótüze, ilyen volt a hét elején bejelentett tűnt új NAV-elnök, de miután a szélesebb közönség kiakadt a kétes múltú Tamásné Czinege Csilla kinevezésén, Magyar Péter, majd Kármán András is bejelentette, hogy a kinevezés csak idieglenes, pályázni lehet majd a címre.

Magyar Péter javaslatára felmentették az NMHH elnökét, az Európai Bizottság pedig nem engedte, hogy az NMHH közvetlenül léphessen fel az RTL ellen. A 24.hu azt írta, tudja, kik lesznek a közmédia szakmai vezetői.

A Balásy-cégcsoport lapunk birtokába került szerződéseiből derül ki, hogy az Origo fél év alatt félmilliárdot, a Pesti Srácok kétszázmilliót szakított állami hirdetésekből, de az is bevett módszere volt a Rogán-tárcának, hogy beszélgetős műsorokba, podcastekbe szakértőt delegált, és ezért fizetett. Ezek a pénzek hiányoznak most a sorra megszűnő jobboldali médiumoknak.
- Felfüggeszti működését Lázár János revolverlapja, a Promenad24.

A Medián még súlyosabb beszakadást mért a Fidesznek. Írtunk arról, hogy Szijjártó 246 millió forintért utazott tavaly bérelt magángépen Amerikába, majd rövidesen az is kiderült, hogy az év során több mint kétmilliárd forint ment el hasonló célokra. 160 milliárdot osztott ki teljes titokban az Orbán-kormány, a fideszes narratívát szajkózó Alapjogokért Központ is kapott belőle.
- Megszereztük Hankó 400 milliós NKA-listáját, amiről a választások előtt négy nappal egymaga döntött: voltak, akik többet kaptak, mint kértek, volt, aki úgy kapott, hogy nem kért.
- Megvannak az első zenészek, akik történhet bármi, kitartanak Tusványos mellett.

Az önkormányzattól lophatott áramot bitcoinbizniszéhez a békásmegyeri piac igazgatója: az óbudai korrupciós ügyben is érintett Krébesz Dániel korábban elismerte a történteket, most viszont már tagadja, hogy személyesen érintett lett volna a kriptobányászatban – az Óbudai Vagyonkezelő dolgozói március végén lettek figyelmesek a „furcsa, színes, villódzó fényekre”.
- Kiss László hazugsággal, majd Facebook-letiltással reagált a cikkünkre.
- Hónapokkal hosszabbították meg Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását.
Külföld
„Finnországot annak is meg kell védeni, aki nem itt született, de ezt választotta a hazájának” – így működik a honvédelem a világ legboldogabb országában. Az országban nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért? Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilométer hosszú finn-orosz határt? Helyszíni riport Finnországból.

Kastélyszerű díszlet, lezárt aréna, sztárparádé – Taylor Swifték titkos álomesküvőjére figyelt New York. A pár nem erősített meg előre semmit, de a Madison Square Garden körül felbukkanó kamionok, rendőrök, díszletek és hírességek arra utaltak, a napokban tarthatják az év legnagyobb popkulturális eseményének számító sztáresküvőt. Így is történt, mint az a városi óriás kivetítőkről kiderült. Adam Sandler adta őket össze.

Trumpék rommá keresik magukat kriptovalutákkal és részvényekkel, miközben arab, indiai, vietnámi, román befektetőknek köszönhetően szárnyal az ingatlanbiznisz is. Amerika korábbi elnökei soha nem is mertek ehhez hasonló családi üzleteket kötni az elnökségük alatt.

Nehéz helyzetben van a belarusz diktátor, Lukasenko, aki igyekszik nem belesodródni az oroszok háborújába, de közben nincs olyan sok mozgástere, ezért most Pekingtől remél némi támaszt.
- Elég nagy ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, és elég gyenge, hogy érdemes legyen fenyegetni – ezért az „álnok Britannia” a Kreml fő ellensége.

Foci
Pénteki és szombati események időbeli sorrendben:
- „Szeretnélek újra látni” – ikonikus felvételek készültek Cristiano Ronaldo és Luka Modric utolsó randevújáról.
- A marhákkal jobb vigyázni – tiltott szer nyomaira bukkantak a világbajnokság legrosszabb csapatának futballistáinál.
- Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát.
- A világbajnok Argentína majdnem leégett, csak egy 111. perces öngóllal jutott tovább a Zöld-foki-szigetek ellen.
- Yamal vagy Ronaldo nem jut negyeddöntőbe – kezdődnek a nyolcaddöntők, portugál-spanyol meccs is lesz.








