„Nehéz új korszakot nyitni azokkal, akik a lövészárkokat ásták” – üzente a művészeti akadémiás Krasznahorkai-döntés után Nagy Ervin

Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár is kommentálta, hogy Krasznahorkai László Nobel-díjas író nem fogadta el a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által felajánlott Nemzet Művésze elismerést. (A művészeti és kulturális életben is óriási a megosztottság, az MMA a NER egyik szimbolikus intézménye volt.) Az MMA elnöke ezután arról írt, nagyon szomorú Krasznahorkai döntése miatt.

Nagy Ervin azt írta, „Krasznahorkai László nem kért a Magyar Művészeti Akadémia díjából, mert a kultúrát, ami elvileg közös menedékünk lenne, a politika önös érdekek mentén kettészakította. Addig azonban nehéz lesz elindulni a béke útján, amíg olyan emberek ülnek a legfontosabb kulturális intézményeink élén, akik maguk is kulcsszerepet játszottak ebben a megosztásban, és aktívan asszisztáltak a hazai kulturális élet átpolitizálásához. Nehéz új korszakot nyitni azokkal, akik a lövészárkokat ásták, és akiknek a pozíciójuk fontosabb volt, mint a nemzeti kultúra egésze.”

Nagy szerint a politikának nem az a dolga, hogy megmondja, ki a jó művész és ki a rossz hazafi, ebben voltak teljes tévedésben az előző rendszer vezetői. A politikának az a feladata, hogy garantálja a szabadságot és a méltó infrastruktúrát, ami a nemzet minden alkotóját megilleti. A „mi” és „ők” logikájával szakítanak, egy dolog számít, a teljesítmény.


Forrás

Érdekességek

The World Cup has returned to a radically hotter America

Yamal vagy Ronaldo nem jut negyeddöntőbe – kezdődnek a nyolcaddöntők, portugál-spanyol meccs is lesz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.5Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 21:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 21:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.05Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 21:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 21:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »