Magyar Péter a Kutyapárt videóját tette közzé Áder János luxusvillájáról

„Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, hogy feltöltötte újra Áder János házáról négy éve forgatott drónvideónkat, így legalább többen láthatták, bár azt természetesen zokon veszem, hogy a levágták róla a szövegeket, így a lakosság nem értesülhetett róla, hogy ugyan nem épült tó a ház kertjébe, de Áder már kérte, hogy emeljék meg a Velencei tó vízszintjét, így azért lehet majd horgászni a kertjéből” – kezdi posztját Kovács Gergely.

Mindezt arra reagálva, hogy Magyar Péter videót tett közzé Áder János 720 négyzetméteres villájáról. Ezek szerint Kovácsék videóját. „A Fidesz egykori alelnökének rezsijére 21 millió forintot költenek évente az adófizetők. Ezenkívül jár neki házi alkalmazott, gépkocsi, sofőr, titkárság és havi 6 millió forint” – hangsúlyozta a posztban a kormányfő, majd azt üzente a volt köztársasági elnöknek, hogy „ha gondolja, megmutathatja belülről is a házat”. Magyar végül jelezte: „Ez még csak a történet eleje.”

De térjünk vissza Kovácshoz! A hegyvidéki polgármester el is mesél ezzel kapcsolatban egy nem mindennapi történetet: „Olyan értelemben mindenképp életünk legbénább drónozása volt, hogy úgy 10 méterre álltunk meg a háztól és már a teló kameraképén érdeklődve figyelhettük, ahogy elindulnak felénk a TEK-esek. A TEK-esek jó arcok voltak, például gond nélkül elhitték nekünk, hogy ez egy olyan drón, amiben nincs is SD kártya, amit szerencsésen ki tudtunk venni a gépből, mire odaértek. Miután megjöttek, hosszú várakozás kezdődött, mert ilyenkor meg kell várni a rendőrséget is, akik csak fél óra múlva tudtak jönni. A helyzetet súlyosbította, hogy ebédidő volt és a terrorelhárítás alkalmazottai szerettek volna már kajálni, ahelyett, hogy a rendőrökre várnak velünk, akik nem is nagyon jöttek és megenni se lehet őket, de kétségtelenül elviselhetőbbé tette a várakozás hosszú perceit, hogy az egyik TEK-esnek öt percenként csengett a telefonja, épp annak, akinek a Pablo Escobarról szóló Narcos című filmsorozat főcímdala volt a csengőhangja.”

A történet így folytatódik: aztán „megjöttek a zsaruk és végre rend lett! Foganatosították az intézkedéseket, ami kimerült a drón lefotózásában, illetve később 50 ezer forintnyi bírságban és egy NAV vizsgálatban, ami arra irányult, hogy a drónt irányító srác egyéni vállalkozásának vajon melyik tevékenységi köre tehette lehetővé drónfelvételek készítését. Semelyik. Mint ahogy akkor is írtuk és ezt miniszterelnök úr szerintem túl röviden idézte, valóban módosították a telek beépíthetőségét, hogy nagyobb házba költözhessen volt köztársasági elnök úr, de itt viccesebben tették, mint szokták, nem sima “kiemelt beruházás” lett, hanem hozzácsapták az ingatlant a Normafa törvény hatálya alá tartózókhoz, különösebben nem törődve azzal az aprósággal, hogy a Normafa azért picit odébb van.”

Kapcsolódó
Magyar Péter videót tett közzé Áder János 720 négyzetméteres villájáról

A miniszterelnök azt állítja, hogy a volt államfőnek van ezenkívül kettő saját rózsadombi ingatlana is.

The post Magyar Péter a Kutyapárt videóját tette közzé Áder János luxusvillájáról first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Harry herceg gyerekei mégsem utaznak Londonba

Török Gábor a Fidesz parlamenti bojkottján morfondírozik, szerinte a párt helyzete jelenleg elég reménytelen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.63Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 23:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 23:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.11Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 23:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 23:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »