Gulyás Gergely az alaptörvény-módosításról: Ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége

„A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon” – írja posztjában Gulyás Gergely a Magyar Péter által ismertetett tizenhetedik alaptörvény-módosításról, amivel többek között megszűnne Sulyok Tamás államfői megbízatása; a képviselőket nem lehetne három ciklusnál hosszabb időre megválasztani; szűkülne a sarkalatos törvények köre és az Alkotmánybíróság tagjait sem lehetne újraválasztani.

„Politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt. Lefejezik az Alkotmánybíróságot. Korlátozzák a demokratikus választást, a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon” – írja a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy

„Mindez nem egyszerű határátlépés. Ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal, a parlamenti ellenzékkel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon.”

Gulyás szerint ugyan a rendszerváltoztatás óta hatodszor van kétharmados felhatalmazása a kormánynak, „eddig azonban senki meg sem kísérelte sem a köztársasági elnöknek, sem alkotmánybíráknak, sem az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását. Senki meg sem kísérelte kizárni az ellenzéket a demokratikus politikai versenyből.”

„Ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége” – zárja posztját a frakcióvezető, aki ígéri, a Fidesz-frakció „hétfői ülésén tárgyalni fog az alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről”.


Forrás

Érdekességek

Canada’s World Cup run ends in heartache — but politicos embrace soccer

Ruszin-Szendi Romulusz: Kínai utasszállító gép miatt riasztották a NATO két gépét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.63Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 13:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 13:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.07Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 13:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 13:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »